Gigantikus csalás Budapesten: Ételosztások pénzét nyúlta le Róbert bácsi

Kalandor, csaló és a magyar Robin Hood – mindhárom igaz lehet a századforduló legrejtélyesebb figurájára, Feinsilber Róbertre. A kalandor még ma is megihleti az embereket, alakja köré most is legendákat szőnek.
Kalandor, csaló és a magyar Robin Hood – mindhárom igaz lehet a századforduló legrejtélyesebb figurájára, Feinsilber Róbertre. A kalandor még ma is megihleti az embereket, alakja köré most is legendákat szőnek.

A magyar Robin Hoodként vonult be a köztudatba a századforduló idején Feinsilber Róbert. Mindenki Róbert bácsijáról azonban kiderült, hogy miközben a szamaritánust játszotta a szegények között, valójában az ország legnagyobb csalója lehetett.

Pontos szándékát ma sem ismerik: egyesek szerint jótékony megmentő, mások szerint viszont a legnagyobb csalója lehetett a századnak. Róbert bácsinak már a gyerekkora is elég kalandosra sikerült: Jemenben született, innen menekültek Jaffába csónakkal, az akkor még csak 13 éves édesanyja pedig a ladikban szülte meg őt. Az ezüstművesként dolgozó család ezután Hollandiába menekült, itt vették fel a szakmájukat jelző Feinsilber és Feingold nevet, végül pedig az első világháború előtt Galíciából Budapestre költöztek.

Nagyvállalatoktól, bankoktól kért segélyt, amiből nem csak az elesetteknek jutott © Wikipedia

Róbert már a negyvenes éveit taposta, amikor az akkori rendőrfőkapitány, Szimon István megkereste, és felkérte munkára. Igencsak érdekes feladatot kapott: az ő szobájába vezették be azokat az öngyilkosjelölteket, akik az akkori Ferenc József hídról le akarták vetni magukat, őket kellett lebeszélni az öngyilkosságról.

Közel kerülve az el­esettekhez, a húszas években szerzett magának hírnevet: teákat osztogatott a szegények között, menedékhelyeket létesített, később pedig már bankoknál, kereskedőknél és a gazdag népesség között gyűjtött adományokat az elesetteknek. Pár éven belül egész Budapest megismerte a nevét, ugyanis a Kálvin, a Kálvária és a Heller téri szegénypiacon, később pedig a Városligetben és az Almássy téren osztott hatalmas mennyiségű ételt a húszas évek válságos időszakában tönkrement szegények között.

A húszas években a szegények megmentője volt Róbert bácsi, aki teát és ételt osztott © MTI

Mindenki Róbert bácsija ekkor már olyan népszerű volt a szegény töme­gek között, hogy a hatóságok sem merték bántani, szinte érinthetetlenné vált, és istenként tisztelték a magyarok Robin Hoodját. Nem is tévedhettek volna nagyobbat: a jóságos Róbert bácsi álcája csak a látszat volt, a jótékonykodás leple alatt a valóságban egyáltalán nem a szegények megsegítése, sokkal inkább saját fényűzése foglalkoztatta: miután elérte, hogy neve szinte fogalommá és a hatóságok szemében érinthetetlenné váljon, az egyre gyarapodó adományok és pénzek nagy részéből már saját pompás életét építette ki: két bécsi házat is vásárolt és fényűző életet élt, mígnem utolérte a végzet, és letartóztatták.

Ez is érdekelheti

Kamugránát, sebészmaszkos rabló, hondurasi csaló: Új módszerekkel nyerészkednek a járvány rosszfiúi

Elherdálta a koronavírus-segélyt: Lamborghinit vett a csaló

A hét lúzere: 18 millió kicsalása után a ruhásszekrénybe menekült a rendőrök elől a csaló

Hiába: a Bécsbe mentett vagyonát már nem tudták elkobozni, így végső elkeseredésükben a hatóságok kidobták az országból. Feinsilbernek több se kellett, és az előkészített bécsi életbe „menekült”, többet pedig nem látták, a halála időpontja sem tisztázott, valódi szándéka pedig a mai napig kérdéses.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors