Aktuális

Fogták a fejüket az orvosok: energiaitalos palack került elő a nő vaginájából, de ami ezután jött, még durvább volt - 18+

Bors

Létrehozva: 2019.09.04.

Ez már tényleg az az állapot, amikor nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen.

Sajnos tényleg nem tudjuk eldönteni, hogy nevessünk az emberi hülyeség határtalanságán, vagy inkább kezdjünk el aggódni, mindenesetre a Daily Mail cikkének tanúsága szerint mindkettőre alapos okunk van. Történt ugyanis, hogy egy Reddit-felhasználó arra kérte az egészségügyben dolgozókat, meséljék el, mi volt a legbizarrabb dolog, amit egy felnőttnek kellett mondaniuk a munkájuk során. 

Nos, mondanunk sem kell, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb válaszok érkeztek.

Egy egészségügyis három dolgot is megosztott:

1. Ne szexeljen hat órával szülés után! 2. A kávéba szánt tejszín nem helyettesítheti az anyatejet. 3. A probiotikum és az antibiotikum még véletlenül sem ugyanaz. (Hozzátette: mindezt három páciensnek kellett elmondania, nem ugyanannak az egynek - bár azt már nem tudja, hogy ez jobb így, vagy rosszabb.)

Egy másik felhasználó a következőről számolt be: “A beteg azzal jött be a rendelőbe, hogy idegen test van a vaginájában. Kiderült, hogy egy bontatlan energiaitalos palack. Azzal magyarázta, hogy el akarta rejteni a férje elől, mert a párja nem szereti, ha energiaitalokat iszik” - írta a bizarr történetet, ami az utolsó mondattal csak még meredekebbé vált: “Végül a nő visszakérte, hogy meg tudja inni.” 

Azt gondolnánk, egy ilyen eset után nehéz bármit is mondani, ám egy nővér válaszul a következőt írta: egyszer 17 Barbie-baba fejét kellett kihalásznia egy részeg nő vaginájából. 

Az sajnos nem derül ki a posztokból, hogy mely országok mely városaiban fordulnak elő ezek a bizarr esetek - de talán jobb is így. Reméljük, minél messzebb...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141538_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy macska lett a dubaji árvíz legnagyobb sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713460214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713460214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja