Aktuális

Fantasztikus hír: még hatásosabb a Pfizer koronavírus-vakcinája, mint először állították

Bors

Létrehozva: 2020.11.18.

Forrás: AFP

A korábban bejelentettnél még hatékonyabb lehet a Pfizer és a BioTech által fejlesztett koronavírus-vakcina a végső adatok elemzése alapján – jelentette be ma a két vállalat.

az oltóanyag a covid-19 megelőzésében 95 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a tesztek során és úgy tűnik, hogy aki el is kapja a koronavírust, az is csak enyhébb lefolyású megbetegedésre számíthat.

Múlt héten a cég már előrejelezte, hogy a részeredmények alapján több mint 90 százalékos hatékonysággal működik a vakcina, most azonban már a kísérlet teljes adatsorát ismertették. Az oltás 94 százalékban hatásos azoknál az idősebb felnőtteknél is, akikre veszélyesebbek lehetnek a vírus szövődményei.

A Pfizer és a BioNTech közös vizsgálatában közel 44 ezer önkéntes vett részt. akiknek a fele kapta az meg az igazi oltást, a többiek placebót kaptak. A 170 koronavírussal megfertőződött kísérleti alany közül 162-en voltak a placebo-csoportban, és csak nyolcan lettek beoltva az igazi vakcinával. A tíz súlyos esetéből kilencen kaptak placebót.

A Pfizer és a BioNTech szerint az oltás hatékonysága a különböző korcsoportokban és etnikumokban egyenletes volt. A leggyakoribb mellékhatás a fáradtság, az önkéntesek 3,7 százaléka panaszkodott erre a második adag bevétele után. Az idősebb felnőttek kevesebb és enyhébb mellékhatásról számoltak be a cégek szerint.

A Pfizer tervei szerint a résztvevőket további két évig figyelemmel kíséri, hogy meggyőződjön a védelem időtartamáról és hosszú távú biztonságosságáról. A cégek azt tervezik, hogy napokon belül sürgősségi engedélyért fordulnak az Egyesült Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA), hogy a vakcina mielőbb elérhetővé váljék. A napokban Moderna gyógyszergyártó is arról számolt be, hogy az eredmények korai elemzése alapján az általuk fejlesztett oltás 94,5 százalékos hatékonyságú, az orosz Sputnik-V hatékonysága pedig 92 százalékos az orosz hatóságok által közölt részeredmények szerint.

A Pfizer és Moderna vakcinája úgynevezett mRNS-alapú oltás, ami nem elölt vagy legyengített vírust, csupán a vírus örökítőanyagának egy kulcsfontosságú részletét tartalmazza. Vagyis nem tud fertőzést okozni, de elég lehet ahhoz, hogy immunválaszt provokáljon. A technológia alapjait részben egy magyar biológus, Karikó Katalin tette le Amerikában, aki ma szintén a BioNTech munkatársa. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188224_auto_resized.jpg
origo.hu

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184560_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: már az első részben megjósolta a szakértő a műsor végét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat