Balázs Fecó megszegte a fogadalmát

Áprilisban még úgy tűnt, hogy Balázs Fecó augusztusra nagy szakállú férfi lesz. Az énekes a koronavírus ellen tiltakozott az arcszőrzettel, ám kénytelen volt megszegni a fogadalmát.
Áprilisban még úgy tűnt, hogy Balázs Fecó augusztusra nagy szakállú férfi lesz. Az énekes a koronavírus ellen tiltakozott az arcszőrzettel, ám kénytelen volt megszegni a fogadalmát.

A közel öt évtizede csupasz arccal fellépő legenda szinte sokkolta a rajongóit, amikor bejelentette: ő a következő koncertjén szakállal fog fellépni, ezzel is érzékeltetve, hogy hónapok óta nem tudott színpadra állni a járványhelyzet miatt. A sztár korábban azt mondta a Borsnak, az sem elképzelhetetlen, hogy tízcentis szakállal láthatjuk, ám tegnap kiderült: a szőr már a múlté.

– Tudom, megfogadtam, hogy addig növesztem, amíg nem lépek fel újra, de nagyon szúrt és viszketett már és kezelhetetlen volt, ezért fogtam a borotvát és megszabadultam tőle. A családomnak és a barátaimnak amúgy is szokatlan volt és nem igazán szerették, persze elfogadták ezt a fajta tiltakozásomat a kialakult helyzet miatt. Így szokott meg a közönség, persze a következő koncertig ez még változhat – utalt arra Fecó, hogy bizony még mindig nagyon képlékeny, mikor és hogy léphet fel a koronavírus miatti változások miatt.

Viszketett a bőre, ezért inkább borotvát ragadott az énekes © TV2

– Most úgy néz ki, hogy az első időpontom augusztus 21-én lesz a Tabánban, ha minden a tervek szerint marad. Látom már a fényt az alagút végén, de még türelmesen várok. Látom, hogy már kezd valamennyire visszatérni az élet, de én a korom és szívbetegségem miatt továbbra is az otthonom fogja vagyok, nem megyek sehova és nem is nagyon találkozom senkivel – fűzte hozzá a most már újra csupasz legenda.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors