Aktuális

Arra ébredt a kislány, hogy anyja Playboy-nyuszinak öltöztette, egy férfi pedig épp erőszakolja – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.03.12.

A horroranya sírva fakadt a bíróságon, amikor elítélték. Amikor azonban lánya ártatlanságát kínálta fel, semmi könyörületet nem mutatott.

Forrás: Pixabay

Szerdán mondta ki a bíróság annak a nőnek a bűnösségét, aki több embernek is megengedte, hogy megerőszakolja a kislányát, sőt, segített is a férfiaknak a szörnyű tett kivitelezésében. A 41 éves, angliai Southportban élő asszony – akinek a nevét lánya biztonsága érdekében nem hozták nyilvánosságra – sírva hallgatta a döntést.

Arra ébredt, hogy erőszakolják

Az asszony most 15 éves lánya először a pszichológusának számolt be a történtekről – a hatóságokat ő értesítette. A rémségek a lány kilencéves korában kezdődtek, és nagyjából egy évig tartottak. Rendőröknek tett vallomásában arról beszélt: többször fordult elő ez időszak alatt, hogy álmából arra riad fel, hogy Playboy-nyuszi jelmezben van és egy idegen férfi erőszakolja. Mint elmondta: minden egyes alkalommal más férfi élte ki rajta perverz vágyait. Olyan is volt, amikor anyja fogta le, emellett a nő gyakran itatott vele olyan folyadékot, amitől álmos, kábult lett. A kislány azt is elmondta: látta, amint anyja pénzt fogadott el az őt megerőszakoló férfiaktól. Ez utóbbit végül a tárgyalóteremben nem sikerült bizonyítani, ám így is elég bizonyíték gyűlt össze a nő ellen, aki többé már nem árthat a lányának.

Az anyát hat vádpontban találták bűnösnek, büntetését egy későbbi időpontban szabják ki – a Daily Mail cikke szerint azonban életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711613112
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711613112
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087670_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: elárulták, hogy mi az oroszok célja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089072_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711613112
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084801_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 27.: a Halaknak kiélesednek az érzékei, a Skorpió jeleket kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711613112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"