Szirénázó rendőrautó balesetezett Budapesten

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 05. 07:27
Egy ügyvéd szerint a rendőrnek is figyelnie kellett volna, hogy megkapja-e az elsőbbséget.

Hatalmas csattanásra lettek figyelmesek a minap a fővárosi VI. kerület lakói. Az Izabella utca és a Podmaniczky utca kereszteződésében ugyanis egy luxusautó és egy szirénázó rendőrautó ütközött össze. A karambol erejétől az Audi motorháztetője megsérült, a rendőrkocsi bal első kereke kitört és a légzsákok is kinyíltak. A két autóban összesen hárman utaztak, mentőt kellett hívni hozzájuk.

Kislányt gázoltak Kiskunhalason
Szirénázó rendőrautónak csapódva okoztak baleset a belvárosban Fotó: Shutterstock

Egy férfi a csípőjét, egy másik férfi a nyakát, lábát és hasát fájlalta. Egy 60 év körüli férfi pedig fejsérüléseket szenvedett 

- árulta el a Tényeknek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hozzátette, a sérülteket helyszíni ellátást követen kórházba szállították.

Az ügyben nyomozás indult, miután nem jelenthető ki határozottan, hogy az Audi sofőrje volt egyedül a hibás. Ugyanis habár a KRESZ szerint nem adta meg a kötelező elsőbbséget a megkülönböztető fény és hangjelzéssel haladó autónak, a rendőr sem figyelte, hogy megadták-e azt neki, körültekintés nélkül hajtott a kereszteződésbe.

Elképzelhető, hogy ebben az esetben mindkét járművezető felelős lehet

 - jelentette ki Borbély Zoltán ügyvéd.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.