Rézműves Vivien egyedülálló édesanyaként, családja segítségével neveli kislányát, Lénát, Nagykerekin. Mindez nem is lenne olyan rendkívüli, csakhogy Vivi nem lát. Kislánya, a már óvodáskorú Léna segíti őt a mindennapokban. Most kiderült, ismét kisbabát hord a szíve alatt Vivi. Őszintén nyilatkozott a Borsnak az érzéseiről a látássérült édesanya.
Rézműves Vivien másfél hónapos kora óta látássérült, a gyermekvállalásról szőtt álmait azonban nem adta fel: be szeretné bizonyítani, hogy ő is képes megfelelően ellátni és felnevelni egy gyermeket, akárcsak egy látó. Bár egyedülálló édesanyaként kellett felnevelnie Lénát, és most születendő kisfia édesapjával sem él már kapcsolatban, hiszi, hogy szerető, biztonságos környezetet tud teremteni gyermekeinek, annak ellenére is, hogy ő sosem láthatja őket.
Ahogy arról korábban Vivien a Borsnak beszámolt, egy édesanyának minden álma az, hogy lássa kislányát, amikor megszületik. Neki ez nem adatott meg. Kislánya, Léna azonban idővel megtanulta, hogy anyukája nem lát, így mindenben segíti őt. Vivit most a Bors kereste meg, miután örömteli hírt osztott meg a közösségi oldalán. Bejelentette, hogy egy kisfiúval várandós, Lénának kistestvére születik.
Már nagyon várom én is és a kislányom is, hogy megszülessen. Léna nagyon sokat segít nekem, hogy nem látok. Egyre nagyobb, készülünk az oviba. Már tud egyedül öltözni is, és tényleg mindenben amiben tud és kell segít. Léna is minden alkalommal velem jön a vizsgálatokra és a tanácsadásokra. Ha mozog a baba, Léna mindig kérdezi és beszél hozzá, meg a pocakomra teszi a kezét, szóval nagyon lelkes kis tesó lesz. Azt is mondja, hogy neki adja az összes játékát meg a cumiját
– mesélte a Bors megkeresésére az édesanya, aki szeptemberre várja a kisfiát. Láttássérült édesanyaként azonban az ő élete egész más, mint más várandós anyukáknak.
– Igazság szerint rossz lesz, hogy nem tudom sajnos látni a szememmel, de mivel a császármetszés alatt az egyik kezem szabad lehet, ezért elnyomja a fájdalmat az, amikor megsimogathatom majd. Nagyon örülök, hogy a kislányom után egy kisfiú érkezik. Nagy szeretet fogja körülvenni a kisfiamat is, ugyanúgy mint a lányomat. Valamiért az élet ezt adta, hogy egyedül kell őket nevelnem, de ők legalább mindig mellettem lesznek jóban rosszban, és ez az igazi szerelem – hangsúlyozta az édesanya.
A kisfiamnak is meg fogom tanítani, hogy anya nem lát. És így hogy Léna nagyobb, ő is tud neki segíteni ebben
– Ami tőlem telhető, egyedülálló anyaként mindent megadok nekik. Nekem ők a legfontosabbak az életben. Szép tisztaság van, és rendben nevelem őket. A célom, hogy bebizonyítsam, ugyanúgy fel tud nevelni egy kisbabát egy látássérült is, mint egy látó. Erre Léna a bizonyíték – tette hozzá Rézműves Vivien, akinek kitartása bizonyítja, hogy egy édesanya bármire képes.