A látássérült Rézműves Vivien Nagykerekin él családjával és kislányával, Lénával. A 22 éves édesanya célja, hogy megmutassa, ő is képes minden igénynek megfelelően ellátni és felnevelni egy gyermeket, akárcsak egy látó. Küldetésében társa is lesz Viviennek, méghozzá a szerelme. A fiatal anyuka egyelőre nem kíván információkat megosztani a férfiról, azonban a Ripostnak megerősítette a kapcsolatuk tényét.
Ugyanúgy élünk, mint bárki más, ugyanúgy csinálunk mindent. Én sok mindent meg tudok csinálni egyedül, öltöztetem a kislányomat, tisztába teszem, etetem, játszok vele. Pár dologhoz kell csak segítség
– magyarázza Vivien, aki azt is elárulta: Léna sírásából meg tudja állapítani, épp mire van szüksége a kislányának. Az édesanya egyébként szinte minden házimunkával megbirkózik önállóan is: mos, főz – bár ez utóbbit épp amiatt, hogy kislányára nehogy veszélyt jelentsen, inkább kerüli. Sőt, még az olyan közös játékokról sem kell lemondaniuk, mint a trambulinozás.
Léna ráadásul fiatal kora ellenére már most sokat segít az édesanyjának, például a közlekedésben: kézen fogva vezeti Vivient a házon belül és segít neki a tájékozódásban is.
Szerintem nem tudja, hogy nem látok, de biztosan érzi rajtam, hogy más vagyok, mint a többi ember
– fogalmazott korábban a Ripostnak a látássérült anyuka, akinek mostantól végre a családján túl más támasza is lesz új párja személyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.