Gyász

Gyászolnak a rajongók: 84 éves korában elhunyt a színészlegenda

B. V.

Létrehozva: 2025.05.05. 09:30

Számára az apaság jelentett mindent.

84 éves korában életét vesztette a Maffiózok című sorozat és a Drót című filmdráma sztárja, Charley Scalies. A színész halálát lánya, Anne Marie közölte, hozzátéve, hogy Alzheimer-kórral diagnosztizált édesapja egy ápoló otthonban vesztette életét. Scalies 1940-ben született és már gyerekként is szórakoztatta az embereket. Öt gyermekét, négy unokáját és 62 éves feleségét hagyta hátra.

Ha be szeretnéd vonzani a szerencsét, akkor gyújts arany színű gyertyát
84 évet élt. Fotó:  Pexels

Charley mindig is hangsúlyozta a család fontosságát. Azt, hogy milyen fontos a minőségi idő, az anyák szeretete, azt, hogy az apaság lényege a tisztelet megtanítása és a kemény munka. Úgy vélte, hogy egy apának az önmegvalósítás felé kell terelni a gyermekét. Felesége, gyerekei és unokái hiányolni fogják a történeteit, melyeket örökre a szívükbe zártak

 - olvasható a búcsúközleményben, melyben azt is megemlítik, a színészt május 8-én kísérik utolsó útjára.

A filmvászonon lévő karrierje 1995-ben indult be igazán Al Pacino filmjében, amelyet több nemzetközi siker is követett. Kipróbálta magát szövegíróként is. Későb létrehozta saját, menedzsmenttel foglalkozó cégét. Interjúi során gyakran beszélt az apaságról és annak öt szabályáról.

1. Szeresd az anyjukat. 2. Tölts velük olyan sok időt, amennyi csak lehet. A munka lehet előttük, de a hobbi az utolsó. 3: Tanítsd meg őket önmaguk tiszteletére és arra, hogy dolgozzanak meg keményen azért, amit akarnak. 4: Hallgasd meg őket. Ne ítélkezz felettük, ne légy kritikus, inkább légy a tanítójuk. 5: Örülj hangosan a sikereiknek, ha hibáznak, azt azonban halkan közöld velük és öleld meg őket sokszor 

- idézi őt a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek