Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 02. 12:26
Az iskola elkezdődött, a munkavégzés a fővárosnál azonban nem.

Az iskola ugyan csak most indult el, de "Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent, ez pedig a város szervezésének az osztályzata" - mondta a Fidesz budapesti elnöke hétfőn Budapesten.  Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ez a hétfő sokaknak az iskolakezdést jelenti, de "úgy látszik, hogy Karácsony Gergelynél nem ért véget a nyári vakáció, nem nagyon sikerült elkezdeni a munkát". A főváros sok pontján dugó van, nagyon sok helyen nem sikerült befejezni nyáron az útfelújításokat, összehangolatlanul, több ponton sávlezárások, terelések vannak vagy éppen nagyon lassú mederben folyik a munkavégzés - fogalmazott.

 

Az iskola elkezdődött, a munkavégzés a fővárosnál azonban nem

 - jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Azt mondta, 2022-ben Karácsony Gergelyék még több mint hárommilliárd forintot fordítottak útfelújításra, ez az összeg azonban a múlt évben 281 millió forintra csökkent. Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely gyakorlatilag a tizedére csökkentette az útfelújítási alapot - mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Hozzátette: ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy eközben a nyári jutalmak kifizetésére a városháza vezetőinek, a "haveroknak" kétszázmillió forintot "sikerült odaadni". "Tehát amíg a főpolgármester az útfelújításokra fordítandó pénzt 281 millió forintra csökkentette le éves szinten, addig a jutalmakat idén nyáron kétszázmillió forintban állapította meg a Városháza vezetőinek" - közölte Szentkirályi Alexandra.

Megjegyezte, ha a főpolgármesternek az útfelújítások összehangolását és a nyári vakáció alatti befejezését nem is sikerült elintéznie, "úgy látszik, hogy nagyon sokaknak az első igazolatlan órát mégis elintézte".

A budapestiek ennél a szervezetlen, kaotikus városvezetésnél sokkal többet érdemelnek, és "nem a haverok zsebét kellene kétszázmillió forinttal kitömni", hanem az útfelújításokra fordított pénzt kellene végre visszaemelni minimum a korábbi szintre, vagy inkább megduplázni - szögezte le a Fidesz fővárosi elnöke.

Kérdésre válaszolva indítványozta, hogy Karácsony Gergely javasolja a Városháza vezetőinek, a "haveroknak", hogy ajánlják fel az említett kétszázmillió forintot útfelújításokra.

Karsay Ferenc: Elindult a tanév, kerületünk ajándékcsomaggal, új zebrával, iskolai karbantartásokkal készült, Karácsony Gergely elmaradt útfelújításokkal, beruházásokkal és forgalmi káosszal!

Wintermantel Zsolt: Közel tízmilliós jutalom Karácsonytól a BKK vezetőnek. Ezért...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.