Egy nyolcéves kisfiúnak olyan tünetei lettek, amik előtt az orvosok is értetlenül álltak. A gyerek több, mint egy hónapot töltött intenzív osztályon a kórházban.
Cruez Botha-Blake június 5-én szólt a szüleinek, hogy fáj a nyaka. Az orvosok nem vették komolyan a dolgot, Cruez állapota pedig jelentősen romlott. Négy nap után nem tudott járni, beszélni, sem nyelni, és bekerült a keleti Melbourne-i Box Hill kórházba. Kiderült, hogy az influenza által kiváltott agyvelőgyulladás okozza a tüneteit. Ez a ritka állapot akkor fordul elő, amikor a közönséges influenzavírus átterjed az agyra, gyulladást és duzzanatot okozva.
Ez az állapot életveszélyes, mert görcsrohamokhoz, zavartsághoz, hallucinációkhoz, gyengeséghez és az érzékelés elvesztéséhez vezet
- magyarázta Dawn Juhlin, a család barátja.
Crueznek hosszú heteken hát szörnyű fájdalmai voltak és nem tudott segítség nélkül mozogni - írja a Daily Mail. Az orvosok azt sem értették, hogy miért tart a gyereknek ilyen sokáig a felépülése, a család pedig anyagi nehézségekkel küzd, mivel a kisfiú mellett akarnak lenni a nehéz időkben - így dolgozni sem úgy tudnak, mint korábban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.