Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergelyen erőt vett a kapuzárási pánik – videó

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 24. 18:53
„A főpolgármesteren erőt vett a kapuzárási pánik és kapkodni kezdett. Zárt körben már Karácsony Gergely is beismerte, hogy hiba volt a nagykörúti kerékpársáv kialakítása” – írta Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt a Facebook-oldalán megosztott videójához.

A főpolgármester-jelölt a videóját azzal kezdi: 

A főpolgármester azért ideges, mert érzi, hogy a választások közeledtével elveszítheti a hatalmát. Azt pedig tudja, hogy hibát hibára halmozott a budapesti közlekedésben is. Ijedtségében most elismerte, hogy hiba volt a nagykörúti biciklisávok kijelölése.

Szentkirályi Alexandra továbbá arról is beszélt, hogy Karácsony zárt körben találkozott budapesti vállalatvezetőkkel, ahol magyarázkodásba kezdett, és zárt ajtók mögött elismerte, hogy követtek el hibákat. 

A Nagykörút akkor válik élhetővé, ha vannak szolgáltatások is, ezeknek viszont parkolóra van szükségük

– tette hozzá, majd még hangsúlyozta:

A főpolgármester felelőtlen döntései így is naponta tízezrek életét nehezítik meg. Nevetséges és szomorú, ahogy most a kampányban magyarázkodni próbál. Budapest többet érdemel egy pánikolva kapkodó főpolgármesternél. Karácsonyék nem érdemelnek még egy esélyt. Változást Budapesten!

A videót pedig itt meg is nézheted: 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.