Dávid hétéves korában elkapott egy vírust. A betegség megtámadta a fiú csontozatát és izomzatát, ennek következtében nem tudott hasról hátra átfordulni, ezáltal pedig számos csontja eltört.
Folyamatosan leépült. Amikor még kilencévesen tudott járókerettel közlekedni, előfordult, hogy megszédült és elesett. Akkor tört el úgy a lába, mint a ropi, így emlékezik vissza szörnyű éveire Dávid és hozzátette: a betegsége elején azt a tanácsot kapta egy orvostól, hogy pihentesse a végtagjait. Mint utóbb kiderült, pont az ellenkezőjére lett volna szüksége, hogy erősítse a csontjait.
– Már másodikos voltam az általános iskolában, amikor a szüleim átírattak a mozgásjavító intézménybe. Ott kaptam meg a kerekesszékemet. Addig fekvőbetegként otthon tartózkodtam, és csak kúsztam-másztam a lakásunkon belül. Járni már kerettel is csak néhány lépésnyit bírtam. Az iskolában viszont elkezdhettem a gyógytornát – mesélte a Borsnak Dávid, aki végig hitt benne, hogy egyszer lábra fog állni.
Az orvosok nagy része azt mondta, hogy kerekesszékben fogok meghalni, de ebbe nem törődtem bele. Rengeteg szakembernél megfordultam, végül a baleseti kórházban találtam egy főorvost, aki rengeteget segített nekem.
A Tűzoltó utcai klinikán aztán félévente kaptam egy nagyon erős, szteroidtartalmú infúziót. Olyankor egy hétig bent kellett maradnom, hogy folyamatos megfigyelés alatt tarthassanak. Megállapították, hogy a gyógyszer használ, és végre újra fejlődni kezdenek az izmaim – mondta a sportoló. A pozitív fejlődés láttán javasolták, hogy Dávid járjon úszni.
– Természetesen ekkor már néhány lépésre sem voltam képes. A medencéhez oda kellett tolni, de ez sem szegte a kedvemet – mondta Dávid.
Mindig is nagy álmaim voltak, a kerekesszéket idegenek éreztem magamtól. Ha azt az utasítást kaptam, hogy próbáljak felállni, nem foglalkoztam a lehetséges következményekkel. Magam előtt is bizonyítani akartam. Tudtam, hogy eleshetek, de vállaltam az esetleges újabb törést
– idézte fel a múltat a fiatal férfi.
Dávid körülbelül 7 évet töltött kerekesszékben.
– Akkoriban mélyponton voltam lelkileg, mégis erős volt az akaratom. Az apróbb sikereket is tudtam értékelni. Boldog voltam, amikor rájöttem, hogy a medencében támaszkodás nélkül is megállok, hiszen a víz leveszi a terheket a testemről. Akkor már hosszú évek óta nem jártam szárazföldön – szögezte le a sportoló.
– Az általános iskola után egy előkészítő évfolyamba, nulladikba kerültem. Akkor voltam 16 esztendős Abban az évben sikerült a kerekesszéket végleg elhagynom – jelentette ki a férfi.
Dávid már száz százalékos életet él. Az elmúlt időszakban igyekezett behozni a korábbi lemaradását.
Elkezdtem extrém sportolni, kipróbáltam a BMX-et. Kisebb versenyeken is részt vettem. Később versenyúszó lettem. Mivel parasportolóként voltam feltüntetve, egy évvel ezelőtt abbahagytam. Mivel nem tudták eldönteni, hogy a felépülésem után az épekkel vagy a mozgássérültekkel versenyezzek, nem kaptam kategóriát, ezért fejlődni sem tudtam
– árulta el Dávid.
Dávid a kérdésre, hogy kinek tartja magát, gondolkodás nélkül válaszolt:
– Egy olyan ember vagyok, aki nagyon sok mindenen átment, de rendkívül kitartó. Amit átéltem, senkinek nem kívánom. Tízévesen láttam, hogy a gyerekek futkosnak a réten, és tudtam, hogy nem tarthatok velük. Ma már teljes életet élek. Kimondhatom, hogy felépültem – szögezte le a férfi.
A sportoló legutóbb egy nemzetközi parasport-rendezvényen vett részt České Budějovicében. A Visegrádi Négyek ugyanis immár másodszor szervezték meg közösen. Az Emil Open nevű találkozót, melynek keretében az országok mozgássérült képviselői tapasztalatokat cserélhetnek a téli parasortok különböző változataiban.
Erzsi 23 éve gondozza a nyitott gerinccel született Nórit.
