Megégett

"Ha nincs ott a barátja, nagyobb baj történik" - megszólalt a meggyulladt újpesti fiú édesanya

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.02.27.

Barátja oltotta el a ruházatát annak a 16 éve fiúnak, aki egy pirotechnikai eszköztől égési sérüléseket szenvedett a február 25-én Újpest-Ferencváros labdarúgó derbin. Az otthonában lábadozó, de naponta kötözésre járó középiskolás édesanyja megdöbbentőnek tartja, hogy ugyan több jelenlévő felnőtt is sajnálkozott a történek láttán, érdemben senki sem segített.

Mint arról beszámoltunk, súlyos baleset zárta l vasárnap az Újpest-Ferencváros (0-5) bajnoki focimeccset

A találkozón égési sérüléseket szenvedett egy pirotechnikai eszköztől egy 16 éves középiskolás. Az esettel kapcsolatban a fiú családjának álláspontja szerint több téves hír is elterjedt, ezért az édesanya lapunkon keresztül is szerette volna elmondani az igazságot.

Megégett egy 16 éves Újpest-szurkoló.  Fotó: Szabó Miklós

A 16 éves fiú a 15 éves barátja társaságában látogatott ki a meccsre. Az ilyen rangadókon, ha nem is megengedett, de megszokottnak tekinthető, hogy a szurkolók egy része az utcán való vonulás során, majd a lelátón is használ többek között színes füstgránátot, görögtüzet vagy egyéb tűzijátékot. Egy ilyen eszköz okozott égési sérülést a fiatal Újpest-drukkernek.

Az egyes médiumokban megjelentekkel ellentétben a gyermekem nem magának okozta a balesetet. Az eszköz valószínűleg felülről érkezhetett

 jelentette ki a szülő.

- A szikrától lángba kapott a fiam ruházata. A gyermekem a nyakán, a mellkasán, a hasán és a lábán égett meg – ismertette Andrea, akit rendkívül hálás a fia osztálytársának.

Könnyen lehet, hogy ha nincs ott a barátja, még nagyobb baj történik. A gyermekem osztálytársának ugyanis volt annyi lélekjelenléte, hogy nem esett pánikba, hanem azonnal elkezdte oltani a gyermekem ruházatát a náluk levő üdítővel. Miután ezt megtette, a lelátóról a szögletzászlóhoz siettek, hogy megkeressék a mentősöket.

 

Ők azonban a család állítása szerint közölték, hogy be kell mennie a Honvéd Kórházba. A középiskolások ezek után a közeli bisztróba siettek, hogy jeget kérjenek. A történtek után a gyerekek telefonon értesítették a sérült fiú szüleit.

Körülbelül 20 perc alatt a helyszínre értünk. A stadionhoz jutásunkat nehezítette, hogy a szurkolótáborok közötti közismert feszültség miatt a rendőrök lezárták az út egy részét. Nem is tudtunk odamenni közvetlenül autóval, egy kicsit távolabb álltunk meg, majd odarohantunk.

- A fiam gyógyul. Mindennap kötözésre kell járnunk a Bethesda Kórház égési ambulanciájára. Szerencsére nem tartották bent. Tud jönni-menni, de meglehetősen súlyos az állapota. Irgalmatlan fájdalmak gyötrik – mondta Andrea.

A fiú egyébként az újpesti mez helyett egy márkás fekete kabátot, pulcsit, és egy pólót viselt nadrággal. Mind megégett. Ezzel kapcsolatban Andi kinyilvánította:
- Nem érdekelnek a ruhák. Csak az számít, hogy a fiam teljesen meggyógyuljon és elmúljanak a fájdalmai. Egyelőre nem tudjuk, hogy szükség lesz-e később plasztikai beavatkozásra – fejezte be be az anya, aki egyébként egy, a meccsen jelenlevő férfitől kapott egy videót, amin a hatalmas füst miatt jóformán semmi sem látszik, viszont jól hallható a középiskolás fájdalmas jajgatása.

A Bors az Országos Mentőszolgálat álláspontját is kikérte, ők az édesanya által elmondottak alapján vizsgálatot rendeltek el:

"A mentők rendelkezésre álló dokumentációja alapján a 18 év körüliként leírt fiatalembert a biztonsági személyzet kísérte oda a rendezvényt biztosító mentőkhöz, de ő már kezdettől fogva úgy nyilatkozott, hogy nem kér helyszíni ellátást és mivel hozzátartozói jönnek érte kocsival, ezért el akarja hagyni a stadiont. Az esetleírás szerint a fedetlen testtájék bőrén (nyak hátsó felszíne) mintegy 10 cm-es égésnyom látszott, de részletesebb vizsgálatra, adatfelvételre és ellátásra nem kerülhetett sor, mert a sérült saját elhatározásából a helyszínről eltávozott. Az édesanya panasza alapján a történtek ellenőrzése megkezdődött."

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek