"Aki hátul ül, már nem él" – csodával határos módon maradt életben a sofőr az M0-son

ütközés
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 04. 10:15
A Renault-t vezető nő a fizikai és a biológiai törvényeit megcáfolva maradt életben egy olyan balesetben, amiben 100-ból 100-szor meghalt volna.

A horrorbaleset az M0-áson történt, február 2-án az esti órákban, a Győr felé vezető szakaszon: egy külföldi kisbusz sofőrje rohant bele egy előtte haladó Renaultba. A becsapódás ereje brutális volt, olyannyira, hogy a kisbusz eleje teljesen összetört, míg a Renault szinte a középső szakaszáig felgyűrődött, a roncsokból leszakadó hordalék pedig szinte teljesen befedte az útszakasz. 

A kisbusz hátulról rohant bele az előtte haladó Renaultba, a külföldi honosságú jármű eleje és a másik kocsi hátsó része szinte teljesen megsemmisült   Fotó: Bors

Információink szerint a Renault-t egy nő vezette, aki a kisbusszal való ütközés után kirepült az autóból. 

Csodával határos módon azonban, súlyos-életveszélyes sérülésekkel ugyan, de túlélte a hátborzongató balesetet, és a helyszínről kórházba szállították. Ahogyan a másik sofőrt is: úgy tudjuk, hogy a külföldi férfi súlyosan megsérült. 

– Karambolozott egy személyautó és egy mikrobusz csütörtök este Budapest huszonkettedik kerületében, az M0-s autóút Győr felé vezető oldalán, az M6-os sztráda csomópontjánálközölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

A Renault eleje szinte teljesen felgyűrődött. Szerencsére a hátsó ülésen senki nem utazott   Fotó: Bors

– A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyek egyikéből kiesett egy ember. A balesetben két személy megsérült – tették hozzá. 

Többen is látták a lezárást és a roncsokat, egy szemtanú elmondta, hogy csak azért nem történt tragédia, mert hátul nem ült senki: 

Aki hátul ül, már nem él. Az, hogy itt nem halt meg senki, csakis annak köszönhető, hogy nem utaztak a hátsó ülésen. A kocsinak nem volt meg a háta, ami azért érdekes, mert egyáltalán nem egy régi, hanem ahogy láttam, egy új, alig pár éves kocsiról van szó

 – mondta egy szemtanú, hozzátéve, hogy vélhetően jelentős sebességkülönbség lehetett a két kocsi között.

Csak azért nem történt tragédia, mert senki nem utazott hátul   Fotó: Bors

Azt is hozzáfűzte a szemtanú, hogy a szakaszon rengeteg a moldáv és román sofőr, akik néha eszeveszett sebességgel rohannak előre, sokan egyenesen életveszélyesnek tartják őket. Egyelőre azonban nem tudni, mi történt pontosan a helyszínen, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.