Akaraterő

Súlyos autóbalesetben lebénult az Európa-bajnok magyar sportoló

H.N.ZS.

Létrehozva: 2024.01.27.

Erős hite és tenni akarása viszi a cél felé Polgár Hajnalkát, aki súlyos autóbalesete után kerekesszékbe kényszerült. Bár a fiatal nőnek az orvosok nem sok esélyt jósoltak, kitartásának és a befektetett munkájának mára látványos eredményei vannak.

Hajni élete egy csapásra változott meg, amikor 2019-ben egy esős napon volán mögé ült és súlyos autóbalesetet szenvedett. Az akkor 27 éves lány miután beült az autóba, nem kötötte be magát, így az ütközéskor majdnem 30 métert repült. Hajni a baleset következtében deréktól lefelé lebénult, így másfél év rehabilitáció várt rá. A fiatal nő orvosai mindössze egy százalék esélyt látnak arra, hogy Hajni valaha újra lábra áll, ám Hajni hitének, akaratának köszönhetően 9 hónap után állítógéppel ugyan, de lábra állt, ma pedig már képes tekerni a szobabiciklit.

Hajni életét megváltoztatta a baleset Fotó: olvasói

Hajni második születésnapjaként ünnepli május 10-ét és hálás azért, hogy a sors figyelmeztette arra, hogy néha nem árt kicsit lassítani.

Akkoriban nagyon pörgős életet éltem, állandóan dolgoztam. A baleset rákényszerített, hogy kicsit lassítsak

 — vallja a fiatal nő, aki a rehabilitáció után szinte teljesen visszakapta korábbi életét. Hajni fodrászként dolgozik, melyben egy állítószék és egy járássegítő gép van a segítségére. Vendégei nem csak a csodás hajkölteményei miatt keresik fel, hanem azért is, hogy merítsenek optimista hozzáállásából. A dekoratív fiatal nőből példaértékű pozitivizmus árad.

A legnehezebb talán az volt, amikor el kellett hagynom a Szent Vincent Rehabilitációs Központot több mint egy év után és újra kellett kezdenem az életemet

 — emlékszik vissza Hajni, aki nem akart a kerekesszék rabja lenni, így továbbra sem adta fel: heti kétszer gyógytornász jár hozzá, melynek köszönhetően ma már járássegítő géppel meg tud tenni néhány lépést, állítógéppel állva dolgozik és napról-napra érzi, ahogy szépen lassan visszatér az élet a lábába.

Az orvosok 1 százalék esélyt látnak arra, hogy újra lábra állok, de én nem adom fel, én leszek az az 1 százalék

 — fogalmazza meg Hajni, akire balesete óta a szerelem is rátalált. Hajni úgy érzi, kapcsolatuk igen különleges az állapota miatt. A fiatal nő boldog, hogy olyan párt talált, aki nem sajnálatot érez iránta, hanem hasonlóan pozitív szemlélettel kezeli helyzetét, mint ő maga.

Hajni egy pillanatra sem hagyta el magát azóta, hogy kerekesszékbe került Fotó: olvasói

Hajni hozzáállását bizonyára az is formálta, hogy balesete előtt versenyszerűen karatézott. A fiatal nő Európa-bajnoki és magyar bajnoki címet is a magáénak tudhat.

A versenysport után furcsa, hogy csak milliméterekben térül meg a munkám, de legalább megtérül és ezt annak köszönhetem, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik

 — magyarázza Hajni, aki úgy látja rengeteg negatív ember van, épp ezért videóiban másokat is arra próbál sarkallni, hogy a legnehezebb helyzetben is lehet komoly eredményt elérni, csak tenni kell érte.

Hiszek a csodákban, de abban is, hogy a csodákért tenni kell!

 — vallja Hajni, akinek életét tragédiák egész sora árnyékolja be, ám ő ezekből is erőt merít.

Szüleimet nagyon fiatalon veszítettem el, mindketten önkezűen vetettek véget életüknek

 — zárja Hajni, aki szülei sírjánál megfogadt, ha törik, ha szakad, újra lábra áll.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek