Aktuális

Felfoghatatlan, nem tudták megmenteni Vivi újszülött testvérét

Bors

Létrehozva: 2024.02.21.

Az ikerbabákat váró édesanya végül csak a kislányát vihette haza a kórházból. A legfőbb célja, hogy életben tartsa elhunyt kisfia emlékét.

A 30-as éveik elején járó szülők 2021-ben tudták meg, hogy ikerbabáik fognak születni. Breanna az édesanya úgy emlékszik vissza, hogy izgatottságot érzett, miután kiderült, hogy egy fiuk és egy kislányuk lesz. A terhesség során azonban problémák jelentkeztek és hosszú küzdelem után az egyik baba életét vesztette - írja a Daily Motion.

Az anyuka csak a kislányát vihette haza. (Fotó: Pixabay)

2022. áprilisában Breanna már összehúzódásokat érzett, majd vérzés jelentkezett nála, ezért a 24. héten világra kellett hozni gyerekeit, Teddyt és Vivit. A babákat inkubátorokba helyezték az újszülött intenzív osztályon, de a kisfiú, Teddy csak 21 napot élhetett, agysérvben halt meg. Testvére, Vivi 101 napot töltött a kórházban, mire hazaengedték.

Keserédes pillanat volt. Nagyon nehéz volt, még ekkor is nagyon féltettük Vivit. 

- nyilatkozta az anyuka, aki tudta, hogy ha a lánya megbetegszik, az maradandó következményekkel járhat. Szerencsére Vivi rendesen fejlődött és nem léptek fel komplikációk, ő a szülők legnagyobb vigasza. A kislány lassan kétéves lesz, és édesanya szerint emlékszik a testvérére, ő pedig gondoskodni is fog róla, hogy ez az emlék életben is maradjon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek