Megrázó tragédia történt január 19-én, péntek reggel az amerikai Missour Államban. Egy házrobbanás során ugyanis teljesen kiégett egy kertesház Defianceban, és a tűzoltók a lángok eloltása után két apró holttestet találtak az épület romjai között. Az elhunytak a 4 éves Julian Keiser, és a bátyja a 6 éves Jameson Keiser volt. A gyermekek azért tartózkodtak a házban a tűzeset során, mert olyan hideg volt kint, hogy a szüleik úgy döntöttek, hogy inkább ne menjenek iskolába. Ekkor még nem sejthették, hogy néhány perccel később ki fog gyulladni az egész ingatlan. Az eset részleteiről a Metro magazin számolt be.
A lap azt írta, hogy reggel 7 óra 45 perckor érkezett bejelentés a helyi rendőrségre, hogy a 94-es főút mellett egy házban robbanás történt. A tűzoltók percekkel később megérkeztek a helyszínre, és hozzákezdtek a teljes terjedelmében lángoló épület eloltásához. A robbanást követő tűz elől a házban élő három felnőttkorú ember ki tudott menekülni, mielőtt a lángok elérték volna őket, a két kisgyermeknek azonban nem volt menekvés. Bár a hatóság emberei megpróbálták őket is kimenteni, esélytelenek voltak, a tűz miatt nem tudtak hozzáférni a gyermekekhez.
A két kisfiú az anyjukkal, a párjával, és a nagymamájukkal éltek a törmelékké vált házban. A családnak mindene oda lett a tűzeset során, ezért az ismerőseik egy GoFoundMe-adománygyűjtő oldalt indítottak, hogy anyagilag támogatni tudják a talpra állásukat.
A lap arról is írt, hogy egyelőre nem tudták meghatározni, hogy mi okozta a robbanást az ingatlanban, azt majd a tűzvizsgálat eredménye után tudják csak elárulni. A támogatásoknak hála azonban már 148 ezer dollár (kb. 52 millió forint) gyűlt össze a gyászoló család számára, úgyhogy új életet fognak tudni kezdeni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.