Tragikus

Sírva ölelte halott anyukáját a 2 éves kislány, hiába próbálta felébreszteni

L.A.

Létrehozva: 2023.10.28.

A nőt nem vitték kórházba, hatalmas hibát vétettek.

A 29 éves Lauren Page Smith segítségért telefonált, amikor mellkasi fájdalmai lettek és hányni kezdett. A mentősök kimentek az anyukához, megvizsgálták, majd megnyugtatták, hogy jól van. Ennek ellenére órákkal később a nő meghalt.

gyertya, gyász
Fotó: Pexels

A mentők később azt állították, hogy félreértelmezték az EKG-t. A Mirror szerint a nő panaszait nem gondolták súlyosnak a kora miatt, és nem is tűnt gyengének sem. Nyugodtan viselkedett az életmentőkkel, akik nem sejtették, hogy hamarosan életét veszti a nő. Nem hitték el, hogy annyira fáj a mellkasa, mint állítja.

A kórbonctani vizsgálat kimutatta, hogy a wolverhamptoni Lauren szívrohamban halt meg, miután vérrög keletkezett a tüdejében.

Az anyára már holtan találtak rá, kétéves kislánya ölelte ekkor és próbálta felébreszteni.

Lauren ügyvédje szerint aggodalomra ad okot, hogy a mentőszolgálat munkatársai félreértelmezték a nő EKG eredményeit, és nem vitték azonnal kórházba.

Kórházba szállítást ajánlottak neki, de mivel azt mondták neki, hogy több mint négy órát kell várni, majd csak megfigyelik és újra hazaküldik, úgy döntött, nem megy. Sajnálatos módon néhány órával később meghalt, maga mögött hagyva összeomlott családját és kétéves kislányát, aki most az anyja nélkül fog felnőni

- mondta a nő képviselője.

Lauren édesanyja, Emma Carrington elmondta, hogy a családot tönkretette a tragédia.

Egyszerűen nincsenek szavak annak leírására, hogyan érezzük magunkat. A lányomnak nincs jövője, és az unokám úgy fog felnőni, hogy soha nem ismeri meg az anyját. Az egész élet előtte állt! Nem kapta meg a szükséges ellátást és elment...

- fogalmazott a gyászoló anya.

A tragédiával kapcsolatos mentőszolgálat arra a következtetésre jutott, hogy nem volt megfelelő Lauren esetének kezelése. Vizsgálják a történteket és bocsánatot kértek a családtól.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk az ilyen eseteket a jövőben

- fogalmazott a mentőszolgálat szóvivője, aki szerint további képzéseken kell részt venniük a mentőknek.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085019
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085019
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085019
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?