Tragédia

Egy hidegvizes terápia során szívrohamot kapott és meghalt egy fiatal nő

K.B.

Létrehozva: 2023.09.28.

Halálosnak bizonyult a nő szervezetének a jéghideg víz.

Egyre népszerűbb világszerte a jeges víz gyógyító és terápiás hatása, nem véletlen hát, hogy egyre gyakrabban próbálják ki olyan emberek is, akiknek a teste nem bírja el az ilyen szintű megterhelést. Ez történt a 36 éves Kellie Jean Pooleval is, aki a barátaival vett részt egy foglalkozáson, amely során lassan megmártóztak kültéri jeges vizekben. Az alacsony hőmérsékletű víz érintése azonban a megfelelő akklimatizálódás nélkül megölte a fiatal nőt.

Halálosnak bizonyult a nő számára a jéghideg víz / Fotó: Pexels (illusztráció)

Kellie a Goyt folyóban vesztette életét, miután megmártózott a csupán néhány fokos vízében. A fiatalok viccelődtek egymással, miközben besétáltak a folyóba, azonban néhány másodperc múlva a nő rosszul érezte magát, és nagyon fájlalta a fejét. Kis idő múlva elveszítette az eszméletét, és összeesett a vízben. 

Dr. Damian Kelly kardiológus azt mondta, hogy a hideg víz szívritmuszavart – szabálytalan szívverést – okozhatott, ami „tehetetlenné tette”. A Metro által megkérdezett szakértő, Dr. Abed Zaitoun szerint is a fagyos víz általi szívmegállás okozta a nő halálát. 

Azt hiszem ez történt. Nehéz másra gondolni. Véleményem szerint minden a súlyával függ össze, minél nagyobb a test súlya, annál nagyobb munka hárul a szívre. A túlsúlya miatt a nő szívfala meg lehetett vastagodva, és nehezen viselte a terhelést 

- árulta el a szakorvos a lapnak.

A rendőrség vizsgálja a hideg vizes fürdést szervező céget, aminek a képviselője elmondta, hogy a fürdés előtt ki kellett töltenie a részt vevőknek egy űrlapot, amin kiderült volna, ha valakinek van egészségügyi problémája. Ráadásul a fiatalokat elkísérő túravezető megpróbálta újraéleszteni a nőt, azonban sikertelenül.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek