Idegenek

Egy időutazó árulta el: valójában ekkor jönnek először a Földre UFO-k

B.

Létrehozva: 2023.05.17.

Egy vulkán kitörését is jósolja.

Egy titokzatos közösségimédia-felhasználó, aki egy 2198-ből érkező időutazónak vallja magát, azt állítja, hogy pontosan tudja, mikor fognak földönkívüliek először megjelenni a Földön. Eddig robotokról, természeti katasztrófákról és a világvégéről írt, legutóbbi figyelmeztetésében pedig azt állítja, hogy az idegenek hamarosan megismertetik magukat az emberekkel.

időutazó, időutazás illusztráció
 

2026-ban az idegenek először jelennek meg a nyilvánosság előtt

- állítja az időutazó, akinek a bejegyzését több ezren kedvelték már.

Továbbá azt is mondja, hogy 2024-ben ki fog törni egy vulkán Európában. Illetve még azt, hogy a Föld népessége el fogja érni a 9 milliárdot.

A TikTok-felhasználókat természetesen megosztották az elhangzottak. Egyikük csak úgy reagált: 

Várjunk csak ki, és meglátjuk.

Egy másik megjegyezte:

Persze haver, éld a fantáziádat.

Volt, aki szerint csak a 9 milliárdos népesség lehet igaz. Mások azonban a földönkívüliekkel kapcsolatban is hisznek az időutazónak - írja a DailyStar.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758285_auto_resized.jpg
origo.hu

Mikulásnak arab női nevet adnak Belgiumban, betiltott karácsonyfák Franciaországban és más őrületek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758229_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Liu Shaoangot saját kínai csapattársa gázolta el verseny közben! (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758767_auto_resized.png
hirtv.hu

Exkluzív interjú a Nobel-díjas Krausz Ferenccel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22800_resized.jpg?avcount=1702226112
origo.hu

Gondolatban már elköltötte a 20 millió forintos fődíjat a Sztárban sztár leszek! énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758524_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 11.: A Nyilas egyre lelkesebb, a Skorpió kényes helyzetet kezel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758472_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van két csillagjegy, akiről sosem gondolnád, de hátba fog szúrni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702226112
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757264_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702226112
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/SKjRqUU-A_2ySNw7SbIQOEACdsWUHY6KEsWvHP3AGeM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3ZDYzMWY2OWVkYjQxMTU4YjYxMDU1ZWQ3NzNlZTAw.jpg
Nobel-díj

Fotókon a pillanat: meghatódva vette át a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/hano3Xr-x4sGGsbnY1hh8YgWmUCfm9Me9xwi0RHy9p4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzMWYyNWQyMjdiZDQ3MWM4MDBjN2FhMGJmYjhlZjMz.jpg
Nobel-díj

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó