Jóslat

"Visszahoznak valami szörnyűséget" – rémisztő, mi vár ránk a nyáron az időutazó szerint

Létrehozva: 2023.05.06.

Négy dátummal is bizonyítja: a jövőből jött. Az más kérdés, hogy ezek mennyire állják meg a helyüket bizonyítékként.

Igen, én egy igazi időutazó vagyok

 – ezekkel a szavakkal kezdi videóját a a TikTok-tartalomgyártó, aki minden bejegyzésében azt hangoztatja, hogy ő bizony a jövőből jött közénk, így pontosan tudja, milyen kimenetele lesz a sorsunknak. Az persze más kérdés, hogy eddig nem mondhatja el magáról, hogy túlságosan kecsegtető lenne a statisztikája, ráadásul jóslatainak többsége inkább tűnik valamilyen visszautasított sci-fi forgatókönyvek gyűjteményének, mint tényleges eseményeknek, ennek ellenére százezrek kíváncsiak újabb és újabb jövendöléseire.

időutazó
Borzasztó dolgok várnak ránk, már ha igaz a jóslat

Nos, korábban arról számolt be, mi vár ránk májusban és júniusban (semmi jó), most pedig a júlist és az agusztust veszi sorra. Van egy rossz hírünk: ez a két hónap sem lesz kecsegtetőbb. Már ha bejönnek a jóslatok

Amire számíthatunk:

Július 1.: A tudósok felfedeznek egy olyan ősi civilizációt, melynek technolóiája jóval fejlettebb a miénknél.
Július 6.: Pár tini felfedez egy T-Rex-tojást és egy portált egy másik dimenzióba. Sajnos át is mennek, majd visszahoznak magukkal "valami szörnyűségeset". Hogy mit, az nem derül ki, de semmi jót nem jelenthet.
Augusztus 12.: Kétféle rák ellenszerét is megtalálják. Végre valami jó hír!
Augusztus 24.: Eddig tartottak a jó hírek, ekkor ugyanis elszabadul egy rejtélyes vírus, ami őrületbe kergeti az embereket.

"Ezek a dátumok 100 százalékban bizonyítani fogják, hogy én egy igazi időutazó vagyok" – zárja a videóját. Csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz igaza.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/VjvyTpYPDepSQGTvYLlMc-zfJxknxJKa_w3hzcIzMow/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1MjY2OThhNmI5NjQyNjc4YzAxOTEwMzY5NjA5ZGM5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kiderülhetett az igazság: ekkor lesz lehetséges az időutazás

Ismét megszólalt az önjelölt időutazó.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze