Egy hónapos alvó babáját hagyta magára egy bekapcsolt hősugárzó közvetlen közelében az a Hajdú-Bihar vármegyei anya, aki közben két másik gyermekéért ugrott el egy ismerőséhez. Amikor egy óra múlva hazaért, a pici már nem lélegzett.
A rémült nő karjába kapta az élettelen kislányt, és átszaladt vele a szomszédba, hogy ott élő nővérétől kérjen segítséget. Csak ezután hívták ki a mentőket, akik már nem tudták a gyermeket újraéleszteni, holott az igazságügyi szakértő szerint, ha időben érkezik a szakszerű orvosi segítség, akkor meg lehetett volna menteni a csöppség életét. Ráadásul az anya testvére a bejelentés során csak azt mondta, hogy picit megharaphatta egy patkány. Ehhez képest az orvosszakértői jelentés azt állapította meg, hogy a gyermek testfelületének 13 százalékán másodfokú, helyenként pedig harmadfokú égési sérülést szenvedett, és az ennek következtében fellépő sokszervi elégtelenség okozta a halálát.
A debreceni törvényszék az anyát bűnösnek mondta ki gondatlanságból elkövetett emberölésben, ezért 2 év fogházbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és öt kiskorú gyermekről kell gondoskodnia
– mondta el a jogerős ítélet indokolásánál Virágh Pál bíró.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.