Szomorú és megdöbbentő hír járta be az angliai sajtót. Egy Robert Alton nevű 76 éves férfi ugyanis örökre lehunyta két szemét otthonában 6 évvel ezelőtt, ám a halálát csupán most vette észre a lakását bérbeadó cég egyik alkalmazottja, aki azért ment ki személyesen a helyszínre, hogy ellenőrizze a gázórát és a vezetékeket a házban.
A főbérlő cég alkalmazottja talált rá a holttestre, miután bement a házba, hogy ellenőrizze a gázellátást. Robert Alton 2017 májusában hunyhatott el a halottkém szerint, azonban holttestére így 6 évvel később, március 9-én találtak csak rá a boltoni lakásában. A teste ráadásul már csontvázzá vált az eltelt idő során - számolt be róla a Daily Star.
A férfinek nem voltak rokonai, ezért senki nem kereste fel az elmúlt években. A lakást bérbeadó cég pedig nagyon szabadkozik, hogy csak most bukkantak rá Robertre, viszont rámutattak, hogy a vállalat 18 ezer ingatlant felügyel, ezért történhetett meg az, hogy ennyi ideig senkinek nem tűnt fel, hogy a bérlőjük elhunyt. A lakbér rendszeresen érkezett, ugyanis egy lakástámogatási program keretében előre kifizették Robert számára, így az sem válhatott gyanússá a vállalatnak.
Azonban kiderült a vizsgálat során, hogy voltak jelei annak, hogy Roberttel baj van, ugyanis már korábban is próbálták felvenni vele a kapcsolatot a gázóra és a gázellátás megvizsgálása miatt, azonban nem tudták elérni. Ezért utazott oda személyesen a lakást biztosító cég egyik alkalmazottja, aki legnagyobb megdöbbenésére egy csontvázzal találta szembe magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.