Borzalmas

Horrortanya Törtelen: mumifikálódott tetemeket találtak egy telken

Címkék
horrortanya

M.N.

Létrehozva: 2023.04.29.

Gyomorforgató bűz terjengett a tanya körül.

Megdöbbentő esetről számolt be lapunknak Csörnyei István a Soul in Soul – Lélek a lélekben Állatvédő Egyesület segítő munkatársa. A férfi elmondása szerint, közel egy hónapja Törtelen egy tanyához riasztották, ahol horrorisztikus látvány fogadta őket. Tucatnyi állat mumifikálódott teteme, csontváza hever szerte a tanyán. Riasztották a rendőrséget, akik számonkérték a tulajdonost. Megdöbbentő, amit magyarázatnak adott. A helyszínen készített fotók nagy része borzalmas állapotokat tükröz, így nem közölhető.  Az alábbi képeket egyik olvasónk készítette. 

Már kívülről sem bizalomgerjesztő. Fotó: Olvasónk

Fiára bízta a tanya gondozását 

Onnan indul a történetünk, hogy van egy apuka, aki sokáig foglalkozott ezzel a tanyával 

– kezdte István. 

Ám az élet úgy hozta, hogy gyerekeitől és feleségétől külön vált, elment egy másik városba lakni. A tanyát és az állatokat pedig az egyik fiára bízta, aki másfél évig rendben is tartotta. Aztán összeveszett a távolban lévő apjával, ő meg elzavarta onnan.

Információink szerint a fiatal fiú innentől már nem látogatta az állatokat, hiszen édesapja végleg elzavarta onnan. 

Bűzlő tetemekre bukkantak 

Miután telt – múlt az idő, a fiú rájött, hogy megfeledkezett néhány értékéről, amit a tanyán hagyott, így elment értük, de ami ott fogadta az hátborzongató volt…

Néhány holmijáért akart visszamenni 

– folytatta.

 - Bement a tanyára és akkor látta meg, hogy rengeteg állat elpusztult. Többek között voltak malacok, amik már el volt folyósodva. Voltak kutya, macska csontvázak, valamint egy halom csirkecsont is. Az udvaron megszámlálhatatlan tetem hevert. 

Koponyák hevertek mindenhol. Fotó: Olvasónk


Öklendeztek a bűztől 

A fiú azonnal riasztott minket, mi pedig a polgárőrökkel együtt kimentünk a tanyához 

- meséli István. 

- Mivel magánterület, ezért nem mehettünk be, de körbejártuk. Már messziről érezni lehetett a döglött állatok szagát. Az egyik szerencsétlen polgárőr még el is hányta magát a bűztől… 

Istvánék értesítették a rendőrséget, akik kérdőre vonták a tanya tulajdonosát. 

Mérgezés vagy éheztetés? 
- Megkérdezték a férfit, hogy mi történt ezekkel az állatokkal. Őt pedig azt mondta, hogy biztosan valaki megmérgezte őket… Természetesen ezt mindenki tudja, hogy nem igaz, hiszen több állat volt láncra verve, illetve a tetemekből látszott, hogy ki vannak éheztetve. Később a férfi már azt mondta, hogy a fia – akit elzavart onnan – ő éheztette halálra az állatokat.

István elmondása szerint a helyiek az egyik kutyáról azt állították, hogy annak az volt a bűne, hogy megevett egy csirkét és az apa agyonütötte, majd ott hagyta a lánc végén a napon elrohadni. Mellette pedig három élő kutyát találtunk, de megdöbbentő módon a hatósági állatorvos úgy döntött, hogy ők maradhatnak a tanyán, nem vették el őket a férfitól. 

A baromfik is elhullottak Fotó: Olvasónk

El kellett temetni a tetemeket

-A hatósági állatorvos úgy rendelkezett, hogy a tulajdonos temesse el a tetemeket és kész. Gondolom mondanom sem kell, ez milyen felháborító. Jelenleg is rendőrségi ügy van a horrortanyán talált állatok miatt - zárta szavait István.  

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze