Tragédia

Otthonától távol találtak rá Bangó Mária holttestére

F.I.

Létrehozva: 2023.04.05.

Elkóborolt kutyája után indult el az idős nő, akit fél évvel később holtan találtak meg.

Bangó Istvánné Mária nevét mára már az egész ország megismerte. Az idős nő 2022. szeptember 26-án délelőtt fél tizenkettő körül indult el, hogy megkeresse a kutyáját. Imádták az ebet élettársával, akit közösen fogadtak örökbe, de sajnos szeretett elcsavarogni, ezért többnyire bent tartották a házban. Ennek ellenére gyakran meglógott, így eleinte nem volt semmi rendkívüli a Mária történetében. A négylábú később egyedül hazatért, Máriának viszont nyoma veszett.

Az asszony kutyáját szerette volna megtalálni Fotó: Bors

Mária párjával élt a kis zalai faluban, Csöngeden. Többször is előfordult, hogy otthonról elszökött, elkóborolt a kutyája és mindig Mária indult el hazaterelni a csavargó ebet.

Egy falubeli elmondta, hogy fél 12-kor találkozott vele a földúton, az erdő mellett. Neki is elmondta, hogy csak a kutyát jött megkeresni és hazavinni. Piros nadrágot, szürke felsőt és fehér cipőt viselt, és kutya póráza is nála volt 

– osztotta meg a lánya, Mira, aki szerint anyja valóban csak a kutyát ment megkeresni, ezzel magyarázható az is, hogy nem vitt magával sem okmányokat, sem pénzt vagy bankkártyát. Az asszony egy pórázzal és egy szál cigarettával indult az eb keresésére.

– Anyukám nincs jó fizikai állapotban, nagyon fáj már mindene. A helyiek is tudták, hogy nem szokott sokat távol maradni. Pontosan ezért 2 óra magasságában már elkezdték keresni őt – árulta el korábban az aggódó gyermek. 

Mária maradványait fél évvel később találták meg.  Fotó: Bors

Azonban hiába a gyors reagálás, és hiába tudták, hogy Mária egészségügyi állapotából adódóan nem juthatott messzire, nem találták meg az asszonyt.

Nagyon nagy volt az összefogás, aminek nem tudok eléggé hálás lenni. Ismeretlen emberek is megjelentek, drónokkal, terepjárókkal, segítettek átfésülni a terepet, hogy minél hamarabb megkerüljön anyukám. 

– mondta.

Végül február 17-én a település külterületén a vadászok emberi maradványokra bukkantak. Eleinte csak feltételezés volt , hogy ezek az eltűnt asszonytól származnak, mert az azonosítás hosszabb időt vett igénybe.

Máriát otthonától 6 km-re találták meg.  Fotó: Google Maps

Éppen Csöngeden voltunk anyut keresni, amikor értesítettek a rendőrségtől, hogy találtak egy holttestet és a ruházat alapján lehetséges, hogy az anyukámat találták meg

 – mesélte.

Másfél hónappal később megérkeztek a DNS teszt eredményei, ami egyértelműen bizonyította, hogy Bangó Istvánné Mária holttestét találták meg Gősfa mellett.

Külföldön tartózkodtam, amikor megérkeztek az eredmények. A boncolási jegyzőkönyv másolatát láttam, abban az áll, hogy keringési és légzésleállás okozta anyukám halálát

– fejtette ki az elhunyt asszony lánya.

Mária halála azonban még így is nagyon sok kérdést felvet...

– Anyukámat 6 kilométerrel odébb találták meg. Ez nagyon sok kérdést felvet bennem, amikre talán sosem kapok választ – árulta el Mira lapunknak, majd elmondta, hogy nagyon megviselte őket a várakozás, amíg a teszt eredményére vártak.

Nyilván legbelül tudtam, hogy anyukám az, de ha csak egy százalék esély is van arra, hogy nem anyu, akkor igazából csak tétlenül várakozok és hetekig áll a keresés

– részletezte, majd hozzátette: A lényeg, hogy most már megvan, szóval számomra most már az a legfontosabb, hogy temessük el tisztességesen és nyugodjon békében.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól