Németh Lajos elárulta, hogy fenyeget-e fagykár, veszélyben vannak-e a gyümölcsfáink

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 28. 12:00
Mint azt a meteorológustól megtudtuk: eddig voltak kegyesek hozzánk az égiek, aminek bőven meglesz a böjtje.
P.A.

Németh Lajos a Bors kérdésére egyértelművé tette: az elmúlt napokban tapasztalt májusi időjárás volt az abszurd így március végén, vagyis leginkább azért lehetünk hálásak, mintsem a mostaniért bosszúsak – igaz, a közelgő fagy már nagyon nem hiányzott... 

A,Woman,In,A,Brown,Coat,Under,An,Umbrella,Crosses
Szakadó eső és hideg - így kezdődött el ez a hét Fotó: Aliaksander Karankevich / Shutterstock

Jön a visszavágó 

– A következő 48 órában viharos széllel érkezik meg hozzánk egy nyugati légörvény fagyos levegője – magyarázta a meteorológus, aki szerint ez a Dunántúlon, a gyakorlatban 70-80 km/h-s széllökésekkel jár majd. A szél ráadásul délutánra a fővárosban is felerősödik majd, estére pedig, kelet felé haladva a Zemplén térségébe is elér majd a viharos időjárás. 

A légörvénnyel azonban az eső is megérkezett, amelyre ugyanakkor nagy szükség volt már.  

 

A talaj felső, 10 cm-es rétege, az átlagosnál is szárazabb március, valamint az azt megelőző február nyomán igencsak kiszáradt  

 

– fejtette ki Németh Lajos, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően alakult ki nemrégiben több térségben is porvihar

Jelentős csökkenés 

– Mindamellett, hogy egyes tájakon a komplett márciusi átlag csapadékmennyiség lehullott a hétvége óta, a hőmérő higanyszála jó 15 fokot esett vissza – figyelmeztetett a meteorológus, elvégre a várhatóan hamarosan nyugalomba kerülő hideg levegő idővel egyre szárazabb lesz majd, így szerdára és csütörtökre virradóan sokfelé lesz fagy az országban. 

Sokan már visszarakatták a nyári gumikat, pedig jön még az utakra dér - meg jég (Fotó: Pexels)

Egyes helyeken – különösen az északi hegyvidék völgyeiben – akár -5 foknál is hidegebb lehet majd a hajnali órákban. Ez persze még nem lenne baj, hiszen március végén még megszokottak lehetnek a fagyos éjszakák és hajnalok:  

a gond éppen az, hogy az elmúlt hét ragyogó időjárás, valamint a mögöttünk lévő kifejezetten enyhe tél hatására számos vegetáció már egy április közepi-végi állapotban van, magyarán többek között a gyümölcsfák virágzása is beindult. 

Nem tart sokáig

Arról már nem is beszélve, hogy a késő tavaszi meleg nyomán felbuzdulva sokan már le is cseréltették téli gumijukat autóikon, melynek értelmében mindenkit fokozott óvatosságra intünk a közutakon az elkövetkező pár napban. Németh Lajos előrejelzése szerint viszont pénteken már enyhül az idő, vagyis megszűnnek a fagyok és lassacskán újra 15 fok lesz a napi átlaghőmérséklet. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.