„Szeretném hazahozni” - Három hónappal korábban a nyaraláson jött világra a kislány

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 10. 13:00
Lehetetlen helyzetbe kerültek a szülők.
Bors

Teljes kétségbeesés közepette mesélte el drámai történetét egy édesanya, akinek a Ciprusi családi nyaraláson indult be a szülés, három hónappal a kiírt időpont előtt. Az indulás előtti este kezdődtek el fájások, amik egyre rosszabbak lettek, ezért kórházba mentek.

A 27 éves Bethany Smith mindössze 25 hetes és háromnapos terhesen hozta világra a kis Mollyt, akinek a súlya egy zacskó cukorral egyenlő. A koraszülöttnek az állapota miatt inkubátorra van szüksége, így a devoni Exeterből származó Bethany és férje, Jan Cleathero (28) számára nem sok választás maradt.

mentőautó
Fotó: Unsplash

- Félelmetes volt, tudtam, hogy nagyon korán jön, és aggódtam, hogy egyáltalán túléli-e. Abban a pillanatban annyira egyedül éreztem magam, nagyon messze voltunk otthonról, és egyszerűen nem számítottunk arra, hogy ilyesmi megtörténhet – kezdte Bethany.

Az apukának, Jan-nak nem sokkal a szülés után vissza kellett térnie az Egyesült Királyságba két másik gyermekükkel, és azóta nem találkozott Mollyval. Mindennek a tetejébe egy 100 000 fontos (kb. 47 millió forint) kórházi számlával és négy hónapos ciprusi tartózkodással kell szembenéznie Bethanynak. Épp ezért, pénzt kezdtek gyűjteni a GoFoundMe oldalán, hogy orvosi repülővel hazavihessék kislányukat az Egyesült Királyságba.

- Haza kell vinnünk őt. Soha életemben nem kértem még segítséget semmihez, de egy másik országban vagyunk, nem beszéljük a nyelvet, és egyszerűen csak vissza kell vinnünk Mollyt az Egyesült Királyságba. Jól van, igazi harcos, de a szervei még nem fejlődtek ki teljesen, és bármikor bármi rosszul sülhet el. Hihetetlen, hogy milyen kicsi, a keze körülbelül akkora, mint a körmöm. Szeretnénk hazavinni egy speciális gyermekkórházba, amilyen hamar csak lehet -  mondta könnyeivel küzdve a háromgyerekes anya a The Sunnak.

Egyelőre 30 ezer font gyűlt össze arra, hogy Mollyt hazavihessék, de ez még közel sem elég. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.