Bosszú

2,3 milliós utalást kapott éjjel a Plüss Kommandó: hihetetlen, ami ezután történt

Létrehozva: 2022.04.26.

Meglepte a Plüss Kommandó csapatát, amikor múlt héten egy több mint 2,3 millió forintos adományt kaptak. Kiderült, a hatalmas összeg bosszúból landolt az alapítvány számláján.

Forrás: Shutterstock

Hónapok óta egy Giraffe Shuttle nevezetű életmentő gép beszerzésére gyűjt a Plüss Kommandó, aminek a megvásárlásához még 4,6 millió forint hiányzik. A kommandó mögött álló Alapítvány az Alapítványokért szervezet elnöke Nyilka Ildikó április 20-án éjjel kapott sms-t a banktól, hogy valaki több mint 2,3 millió forintot utalt nekik. Két nap múlva azonban kiderült, egy férfi utalt, miután összeveszett a feleségével.

Most utaltam vissza a tulajdonosnak az összeget – kezdte a Blikk-nek Ildikó.

– Két nap múlva keresett meg a férfi felesége, hogy elmondja, mi történt. Akkor vált világossá, hogy a férj nem a saját javaival „jótékonykodott”. Tényleg elhittem, hogy a gyulai piciknek meglehet a gép. Most az adománygyűjtés megakadt, hiszen nem mindegy egy alapítvány esetében, hogy 5 milliót gyűjt vagy annak a felét. Az egész csapat kiborult. Összetörtünk. Évek óta a kis hősök életben maradásáért küzdünk, soha még csak hasonlóban sem volt részünk – tette hozzá csalódottan.

A lap megtudta, a házaspár kapcsolata megromlott, emiatt az asszony három közös gyermekükkel nemrég külön költözött. Vállalkozásukat azonban továbbra is együtt vezetik, a férj ezért fért hozzá a feleség pénzéhez.

– Azt szerette volna, hogy újra egy család legyünk, ezért kaptam tőle egy virágcsokrot. Jeleztem, hogy a virág nem oldja meg a problémáinkat. Bosszúból döntött úgy, hogy elutalja a pénzt. Utána véget akart vetni az életének, az orvosok szerint csak a csoda mentette meg. Én közben semmit sem tudtam a vele történtekről, az utalásról sem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat a mi családunkban. Később elküldte az adatokat, hova utalta a pénzt, ami egyébként nem megtakarítás, hanem hitel. Azonnal hívtam a bankom, ahol megerősítették a férjem által elmondottakat. Borzasztó érzés volt, különösen azért, mert rendszeresen jótékonykodunk – mesélte a feleség.

A család úgy döntött, a kétmillió feletti összeget kárpótlásul ténylegesen a Plüss Kommandónak adományozza.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek