
Sokak számára teljesen érthetetlen, miért követik sok millióan azt a 17 éves lányt, aki a saját bevallása szerint is teljesen hétköznapi posztokat tett ki és tesz ki a mai napig közösségi oldalaira. Issey Moloney sikere mégis elképesztő: annak ellenére, hogy még nem nagykorú, már saját otthont tudott venni magának a TikTokon keresett pénzből. Mint mondja, talán épp ez a sikerének titka: csakis olyan dolgokról posztol, amik őt is érdeklik és érintik, így a többi tini tud vele azonosulni.
A brit kamasz, annak ellenére, hogy sem extrém megjelenéssel, sem híres vagy gazdag szülőkkel, sem máshol fellelhetetlen tartalmakkal nem rendelkezik, egy dologban talán mégis kilóg a sorból: kilencéves korától fent van a közösségi oldalakon. A Musical.ly volt az első, amikor azonban az éneklős oldalt felvásárolta a TikTok, minden megváltozott. Ráadásul jött a Covid is, a lezárások alatt pedig Issey követőinek száma rohamosan nőni kezdett.
– Mivel igazán sok követőm a lezárások alatt lett, nem voltam vele igazán tisztában, hányan látják a videóimat – magyarázta a Daily Starnak, hozzátéve: nem rohamozták le idegenek, hogy közös szelfit készítsenek, semmi ilyesmi nem volt a járványhelyzet miatt. Az azonban igaz, hogy pár barátja jobban eltávolodott tőle, illetve egyesek nehezebben viselték a sikerét, no meg ideje sincs annyi a barátaira, mint korábban.
Összességében azonban úgy érzi, mindenki támogató volt, nem csak a közvetlen környezetében, de a közösségi oldalakon is. Persze a gyűlölködők őt is megtalálják, de elmondása szerint nem azért, amit csinál, sokkal inkább az életkora miatt. Sokaknak az szúrja a szemét, hogy ilyen fiatalon ennyire sikeres lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.