Alaposan kiakasztotta egy újdonsült édesanya az internet népét: számtalan kommentelő szerint ugyanis egy életre szóló traumát okozott a fiának, amit csak nagyon nehezen tud majd levetkőzni. Pedig a nő nem csinált "semmi rosszat", csak nevet adott gyermekének. Na de milyet!
Egy Plymouth-ban élő, kétgyermekes nő, Josie egy rádióműsorába betelefonálva indította el az ellene irányuló kritikahullámot. A műsorban ugyanis különleges babanevekről volt szó, ő pedig elárulta, hogy kisfiát Lucifernek keresztelte.
– Nem volt semmi különös inspirációm a névadásnál. Sok babanév-könyvet végiglapoztam, mivel szeretem a különleges neveket. Ki nem állhatom a hétköznapiakat. Mivel az egész családunkban nőuralom van, úgy gondoltam, hogy lányom lesz. A Narnia név mellett döntöttem. Ekkor derült ki, hogy fiam lesz – mesélte Josie.
– Amikor emellett a név mellett döntöttem, tudtam, hogy egyeseknek nem fog tetszeni, de nem az övék lesz. Volt pár családtagom, aki azt mondta, nem hívhatod így a gyerekedet, de nem vagyok vallásos, így nekem ez a név nem azt jelenti, amit másoknak – magyarázta.
Hogy a kis Lucifer mit szól az ördögi névadáshoz, még nehéz megmondani: hét hónaposan ugyanis aligha fog véleményt formálni a témában. Hogy később mi lesz, az már más kérdés.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.