Azt mondták a családomnak, hogy lekapcsolnak a gépekről, mert nem tudnak megmenteni – videó

Azt mondták a családomnak, hogy lekapcsolnak a gépekről, mert nem tudnak megmenteni – videó

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 05. 14:00 / FRISSÍTÉS: 2021. december 15. 21:29
Egy megrázó videóban három fiatal édesanya mesél arról, milyen volt terhesen, oltatlanul elkapni a koronavírust és intenzív osztályra kerülni miatta.
Bors

A világ minden táján arról szól elsősorban a koronavírus-pandémia elleni védekezés, hogy a lehető legtöbb ember oltassa be magát. Sajnos ennek ellenére vannak olyanok, akik továbbra sem veszik fel a vakcinát. Ők azok, akik a legnagyobb valószínűséggel kórházba kerülnek, és közülük kerülnek ki elsősorban, akik életüket vesztik a járvány alatt.

A briteknél jelenleg egy igencsak megrázó videóval igyekeznek tudatosítani mindezt. Három olyan édesanya vallott saját Covid-harcáról, amit terhesen, oltatlanul kellett megvívniuk. Volt, akinek a családját már felkészítették arra: búcsúzzanak el szerettüktől.

Egyikőjük, Christina végig azért imádkozott, hogy legalább születendő gyermeke élje túl, míg Joanne babája nem jutott elég oxigénhez a fertőzés miatt. 

Két hónapos korában láttam a fiam először

A három történet közül a legmegrázóbb azonban kétségtelenül Tanviháé, aki második terhessége 32-33. hete körül került kapta el a vírust. Mindez februárban történt, amikor még nem volt lehetősége felvennie az oltást.

– Kórházba vittek, ahol azonnal az intenzívre kerültem, a fiamat pedig császármetszéssel világra hozták. Engem intubáltak, a családomnak pedig azt mondták, kicsi a valószínűsége, hogy túlélem, így készüljenek fel a legrosszabbra. 

Egy nappal azután, hogy elkezdtek lélegeztetni, egy nővér azt mondta a családomnak, hogy lekapcsolnak a gépekről, mert nem tudnak megmenteni,

de végül áttettek egy ECMO-gépre, utolsó esélyként, ami megmentette az életemet – mesélte a Manchesterben élő édesanya a Mirror oldalának.

Tanviha elárulta: fiát csak két hónappal a születése után láthatta először.

– Ez volt nem csak az én életem legrémisztőbb élménye, de az egész családomé is – hangsúlyozta, kérlelve mindenkit: aki eddig nem oltatta be magát, tegye meg, mert nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint ő volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.