Koronavírus

Covidos férje haláltusájáról mesélt Emma: Bárcsak felvettem volna az oltást! – ezek voltak az utolsó szavai

Bors

Létrehozva: 2021.11.29.

Módosítva: 2021.12.15.

A vegán férfi azért nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást, mert azt állatokon tesztelték.

Két hetet töltött az intenzív osztályon az a férfi, aki oltatlanul halt bele a koronavírusba. Felesége végignézte a haláltusáját, és elmondta, mik voltak férje utolsó szavai.

Két héttel 55. születésnapja előtt hunyt el a brit férfi, Glynn Steel. Covid-tesztje október 27-én lett pozitív, de állapota pár nap alatt olyan mértékben romlott, hogy november 2-án felesége, Emma rohant vele a kórházba.

A nő az utolsó percekig ott volt férje mellett, utoljára november 16-án tudtak kommunikálni.

Az utolsó dolog, amit Glynn mondott nekem: „Soha nem voltam ilyen beteg, bárcsak felvettem volna az oltást” – idézi Emmát a The Sun.

A férfi csak azután kezdett el az oltásért könyörögni, hogy bekerült a kórházba. Kiderült, korábban miért nem vette fel a vakcinát.

Vegán életmódot folytatott, és azért nem akarta a vakcinát, mert állatokon tesztelték – tette hozzá a gyászoló nő, aki egyébként már kétszer beoltatta magát és másokat is a vakcina felvételére buzdít.

A mérnökként dolgozó férfi összesen hat öröbefogadott állatott – macskákat, kutyákat – tartott az angliai Malvernben fekvő otthonában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot