L. László és felesége egy életet élt le együtt békességben. A házaspárnak több kutyája volt, de az idős férfi legszívesebben az ötéves huskyjukat sétáltatta. László éppen hazafelé tartott a Szentendrei úti házukba kedvence társaságában. A szokásos útvonalon járva, át szerettek volna kelni a hév egyik gyalogos átjáróján, de mivel éppen közeledett egy szerelvény, kénytelenek voltak megállni. Az állat megijedt a közeledő hév hangjelzésétől, és hirtelen megindult. Magával rántotta Lászlót. A vonat mindkettejüket elgázolta. A gazda a helyszínen életét vesztette, kutyáját pedig kórházba szállították.
A Bors megtalálta a huskyt ellátó orvost. Dr. Varga József elmondta: a szukát tűzoltók, ölben vitték hozzá.
Mivel az állat teljes testfelülete olajos volt, tudható, hogy a hév hosszasan hempergette a kutyát – mondta az állatorvos, hozzátéve, hogy a husky mellkasi és hasi sérüléseket szenvedett. A kórházban megpróbálták az ebet újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Dr. Varga szerint fontos, hogy mindenki csak olyan kutyát tartson, amelyik az ő életkorának és fizikai állapotának megfelel. L. László özvegye nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni.
- Képtelen vagyok hosszasan beszélni
– mondta az idős asszony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.