Ötven százalék esélyt adnak a 14 hónapos babának, akit anyja a forró autóban hagyott

Ötven százalék esélyt adnak a 14 hónapos babának, akit anyja a forró autóban hagyott

anyuka
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 05. 22:00
Felfoghatatlan felelőtlenséget követett el az anyuka.
Bors

A 34 éves Kaija Millar elhanyagolta kisbabáját, csak azért, hogy szerencsejátékozzon. Mindezek után a mentősöknek is hazudott, hogy elhárítsa magáról a felelősséget. A 14 hónapos Easton öt hosszú órán át volt a forró autóban, csukott ablakok és kikapcsolt légkondi mellett. Az autóban a hőmérséklet ekkor elérte a 37-40 Celsius-fokot. Mindeközben Millar a Brook Hotelben bingózott.

Mikor a nő végre visszatért autójához, hogy ránézzen a babájára, addigra már a kisfiú teste szürkéskékké változott. Millar könyörgött a bűncselekmény szemtanúinak, hogy ne mondják el férjének, mit tett.

Az orvosi vizsgálat szerint a hőség miatt Easton veséje és mája leállt, továbbá megvakult és súlyosan károsodott az agya is. Millar továbbra is próbálta elterelni a rendőrök figyelmét arról, hogy mi történt valójában, és azt mondta, hogy bekapcsolva hagyta az autó légkondicionálóját, ráadásul árnyékban parkolt, de a térfigyelő kamerák felvételei leleplezték a hazugságait.

– Nem szándékosan tettem ezt. Nem azért tettem, hogy bántsam a fiamat – mondta a rendőröknek a nő. 

Eastonnak maradandó sérülésekkel kell majd együtt élnie, amelyek a beszédétől kezdve a mozgás-, látás- és evőképességéig mindenre hatással lesznek. Élethosszig tartó ápolásra lesz szüksége, ha életben marad. Az orvosok jelenleg is ötven százalék esélyét látják a túlélésének – tudta meg a Mirror. 

A nyomozás során az is kiderült, hogy Millar elhidegült a kis Easton apjától, Steve-től. A férfi szomorúan értesült kisfia tragédiájáról. Várhatóan még ebben a hónapban elítélik a felelőtlen nőt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.