Adományozni volt egy 78 éves asszony az egyik egyházközösségben szerda délután, majd amikor végzett a diakóniában, elindult hazafelé gyalogosan.
Sétálás közben odalépett mögé egy fiatal és megkérdezte, hogy merre találja a kórházat.
Az asszony kedvesen útbaigazította, majd tovább folytatta útját. Egy pillanattal később a férfi megragadta az idős nő táskáját és cibálni kezdte. A támadónak néhány erős rántás után sikerült kitépni az asszony kezéből a tulajdonát, majd kereket oldott.
A bántalmazás során az idős áldozat karcsonttörést szenvedett, és több helyen zúzódtak a testrészei. A táskában mindösszesen személyes okmányok, egy nyomógombos telefon és 1000 forint volt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói a Városrendészet munkatársait is bevonták a támadó felkutatásába, és elkezdték elemezni a környék kameráinak felvételeit. A csapatmunka eredményeként egy nap alatt beazonosították a rablót. A 22 éves helyi férfit tegnap délután elfogták és őrizetbe vették a rendőrök.
A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett, valamint elmondta, hogy 10 percig figyelte és követte áldozatát, mielőtt lecsapott volna rá. A lakásán végzett kutatás során a nyomozók az elrabolt dolgok egy részét lefoglalták. A férfinek rablás és súlyos testi sértés miatt kell felelnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.