A koronavírus terjedése szempontjából a legfontosabb útvonal a beszéd
– olvasható a Journal of Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban, melyet a 24.hu szemlézett. A tanulmány abból kifolyólag született, hogy megállapítsák, hogyan jut el egyik embertől a másikig a legnagyobb mennyiségű vírus hétköznapi helyzetekben.
A terjedés szempontjából a leginkább veszélyesek a közepes nagyságú nyál- és más váladékcseppek voltak, amelyekben már nagyobb mennyiségű vírust találtak, és amelyek azonban még vannak olyan kicsik, hogy viszonylag messze eljussanak.
Ebből a szempontból a beszéd közben terjed a leghatékonyabban a vírus.
A szakértők azt is megmagyarázták, miért hatékony védekezés a maszkviselés.
Beszéd közben nyálcseppek hagyják el a szánkat, amelyek a száraz levegőn dehidratálódnak, párologni kezdenek, és könnyebbek lesznek, ezáltal ugyanazzal a vírusmennyiséggel távolabbra kerülnek. Éppen ezért, ha egy fertőzött maszkot visel, a még nagyobb méretű nyálcseppeket tudja kiszűrni az anyag, és hatékonyan foghatja meg a vírusterhelés nagy részét.
A nem fertőzötteket kevésbé védi a maszk, hiszen hozzájuk már több részben elpárolgott aeroszol jut el – igazolódott tehát, hogy fontos a maszkviselés mindenki számára, hiszen a tünetmentes fertőzést nem lehet kizárni senkinél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.