Aktuális

Rozmaring dobja fel a sült tarját – hétvégi menü

Bors

Létrehozva: 2021.05.08.

Fokozatosan kapjuk vissza a régi életünket a járvány után, s az idő is egyre szebb. Ám, hogy igazán energikusan vethessük magunkat az előttünk álló feladatokba, ahhoz finom és tartalmas ételek kellenek.

Forrás: mindmegette.hu

Leves

Tárkonyos húsgombócleves

Elkészítési idő: 60 perc. Nehézségi fok: *

Hozzávalók (4 személyre): 30 dkg darált pulykahús * 1 zsemle * 1 tojás * 2 ek friss petrezselyem * 1 gerezd fokhagyma * só, bors * olaj * 1 fej vöröshagyma * 2 sárgarépa * 1 fehérrépa * 1 ek tárkony * 15 dkg zöldbab * 1,5 l alaplé * 2 dl tejszín * 1 citrom

Elkészítés: A darált húst összegyúrjuk a lereszelt zsemlével, a tojással, a zúzott fokhagymával és a borssal, és félretesszük. Az olajat egy fazékban felhevítjük, és megpároljuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a karikára vágott sárga- és fehérrépát és néhány percig együtt pároljuk, majd megszórjuk tárkonnyal és beletesszük a zöldbabot. Az egészet felöntjük alaplével és felforraljuk. Az összegyúrt darált húsból gombócokat formázunk és beletesszük a levesbe. Ha szükséges, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fél óráig főzzük, belekeverjük a tejszínt és a citromlevet, majd összeforraljuk.

Főétel

Rozmaringos sült tarja újburgonyával

Elkészítési idő: 75 perc. Nehézségi fok: **

Hozzávalók (4 személyre): 6–8 ek olaj só * frissen őrölt bors * 6 gerezd fokhagyma * 1 tk pirospaprika * 2 ág rozmaring * 1 kg szeletelt, csont nélküli tarja * néhány ek vaj.

A körethez: 1 kg újburgonya * olaj a tepsihez * só, frissen őrölt bors * pirospaprika

Elkészítés: A páchoz keverjük össze az olajat, egy kevés sót, frissen őrölt borsot, a meghámozott és összezúzott fokhagymát, a pirospaprikát, valamint a rozmaring lecsipkedett leveleit. A húst mossuk meg, a szeleteket kicsit klopfoljuk ki, az inas részeket vágjuk le, majd tegyük a pácba. Lefedve tegyük be a hűtőbe legalább 1 órára. Egy felforrósított serpenyőben forrósítsuk fel a vajat, és süssük benne a hússzeleteket oldalanként kb. 5–5 percig. Közben néhányszor forgassuk meg. A körethez az újburgonyát alaposan mossuk meg, cikkezzük fel. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, szórjuk bele a burgonyacikkeket, sózzuk, borsozzuk meg, fűszerezzük egy nagy csipet pirospaprikával. Takarjuk le alufóliával, és süssük 190 fokra előmelegített sütőben 30 percig, majd fólia nélkül süssük ropogósra további kb. 30 perc alatt.

Desszert

Meggyes pudingos pite

Elkészítési idő: 75 perc + hűtés. Nehézségi fok: **

Hozzávalók (35 szelethez): 45 dkg liszt + a nyújtáshoz * ½ tasak sütőpor * 1 nagy csipet só * 10 dkg kristálycukor * 1 tasak vaníliás cukor * 25 dkg vaj + a tepsihez * 2 tojás * 1 ek tejföl * ½ biocitrom reszelt héja

A töltelékhez: 2 üveg meggybefőtt (2x680 g) * 5 ek kristálycukor * 2 csomag vaníliaízű pudingpor * ¼ tk őrölt fahéj. A tálaláshoz: porcukor

Elkészítés: A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, osszuk két részre, és folpackba csomagolva pihentessük a hűtőben legalább 30 percig. Közben a töltelékhez a befőtt levét szűrjük lábasba, szórjuk bele a kristálycukrot, a pudingport meg a fahéjat, és kevergetve főzzünk krémet belőle. Ha besűrűsödött, keverjük hozzá a meggyet is. A pihentetett tésztát vegyük ki a hűtőből, az egyik felét lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 5 mm vastagra. Tegyük kivajazott tepsibe, és szurkáljuk meg egy villával. Kenjük rá egyenletesen a meggyes krémet. Nyújtsuk ki a tészta másik felét is, és fedjük be vele a meggyes réteget. Ismét szurkáljuk meg. Süssük légkeveréses sütőben 180 fokon kb. 40 percig. Vegyük ki, hagyjuk kihűlni, szeleteljük fel, és porcukorral megszórva tálaljuk.

További receptek a mindmegette.hu oldalon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715071812
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715071812
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715071812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715071812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715071812
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?