Elvittek egy hullaszállító autót kedden késő este a salgótarjáni kórház udvaráról. A rendőrség tájékoztatása szerint üres volt a temetkezési vállalkozás járműje a bűncselekmény elkövetésekor.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Salgótarjáni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele és lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 21 éves etesi férfival szemben.
A fiatalember este 21 óra 45 perc körül odament a kórház udvarán lévő egyik temetkezési vállalkozás kocsijához, elindította a benne hagyott kulccsal, majd azzal Salgótarjánból Karancsaljára közlekedett. A szakszerűtlen használat miatt azonban a jármű meghibásodott és megállt.
A férfi ezt követően ellopta az indítókulcsot és a vállalkozás alkalmazottjának táskáját, az abban lévő készpénzzel, bankkártyával és okiratokkal, és elektromos cigarettával együtt.
A rendőrök a bejelentést követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított fiatalt, és lefoglalták tőle az eltulajdonított értékeket, és azokat visszaadták a gazdáiknak. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsított fiatal a 24.hu szerint beismerte a bűnösségét a kihallgatása során, a tettét pedig azzal indokolta, hogy közlekedni akart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.