Sokan tartanak, hogy súlyos allergiás reakció léphet fel a koronavírus-vakcina beoltása után. A pandémia elleni védekezésben oroszlánrészt vállaló tudós szerint azonban alaptalan a félelmünk.
Az aggodalom leginkább a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyagok, vagyis az úgynevezett mRNS vakcinák egyik összetevője, a sokat vitatott polietilén-glikol, azaz a PEG miatt lángolt fel, miután több tanulmány is kimutatta, hogy főként ez az összetevő képes súlyosabb allergiás reakciót kiváltani.
Karikó Katalin azonban a Science nevű tudományos lapnak elmondta, hogy a koronavírus-elleni oltóanyagok sokkal kisebb mennyiségben tartalmaznak PEG-származékot, mint általában az ezt tartalmazó vakcinák, ezen kívül a Pfizert és a Modernát is izomba adják, azaz nem kerül rögtön a véráramba, ami szintén csökkenti a súlyos allergiás reakció lehetőségét, így körülbelül 100 ezer emberből 1-nél fordul elő ilyen súlyos reakció.
Bár elismerte, hogy ez a szám jóval több, mint az eddigi oltások kapcsán tapasztalt adat, azaz 1 az 1 millióból, de a penicillin érzékenységnél viszont jóval ritkább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.