Botjával verte félholtra egy kecskeméti férfi a barátját, majd kirakta az utcára megfagyni

Botjával verte félholtra egy kecskeméti férfi a barátját, majd kirakta az utcára megfagyni

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 22. 21:45
A férfi azon rágott be, hogy barátja prostinak és tolvajnak nevezte a szerelmét.
Bors

A 69 éves férfi és későbbi áldozata már régről ismerték egymást, évtizedes jóbarátok voltak, bár italozás közben többször összevitatkoztak. Így történt ez a tragédia napján is, amikor egy közös borozás alkalmával a barát olyan szókimondóra itta magát, hogy a férfi szerelmét prostituáltnak, illetve tolvajnak nevezte. Bár ezen már helyben összevesztek, a férfi a szitkozódás után nem vitázott tovább, inkább lefeküdt aludni, azonban nem sokára arra kelt álmából, hogy barátja rárontott: ütötte és rúgta, ahol csak érte, emellett még a járóbotjával is nekiesett, azzal is vadul csépelte.

Mikor a férfi már alig állt a lábán, a támadó áthívta szomszédját, akivel csak rejtélyesen annyit közölt:

Baj van!

Majd mikor az álmos szomszéd megérkezett, legnagyobb megdöbbenésére megpillantotta a félájult barátot, aki ekkor már csak nyöszörögni és jajgatni tudott. A tettest mindez a legkisebb mértékben sem zavarta, sőt, inkább tovább folytatta a verést, méghozzá a sokkos szomszéd szeme láttára, aki beavatkozni nem mert, ugyanis az agresszív férfi már őt is többször elverte. Így az elborult agyú rokkant még legalább fél órán keresztül ütötte a bottal a már haldokló barátot, majd – szomszédját segítségre kényszerítve – kivonszolta a haldoklót a fagyos utcára, ahol a többszörös és életveszélyes töréseket szenvedett férfit egyszerűen otthagyták meghalni. 

Most mindkét férfi megkapta büntetését, a gyilkos 10 év fegyházat, míg segédje egy év felfüggesztettet kapott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.