Aktuális

Moszkvában újból megnyitják a múzeumokat, a színházakba több nézőt engedhetnek be

MTI

Létrehozva: 2021.01.21.

Moszkvában péntektől ismét megnyitják a múzeumokat és a könyvtárakat, valamint a gyermek szabadidőközpontokat, a színházak, mozik és koncerttermek engedélyezett kihasználtságát pedig 25-ről 50 százalékra emelik.

Forrás: Pexels

Ezt Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a csütörtöki blogjában közölte. A napköziotthonokat, gyerekmegőrzőket, gyereksarkokat, sportiskolákat és hasonló létesítményeket szintén csak félig szabad feltölteni, mint ahogy a múzeumok, könyvtárak, előadótermek kapacitását is csak félig lehet kihasználni. Hasonló a helyzet a tömeges sport- és reklámrendezvényeknek otthont adó létesítményekkel.

A fővárosi vállalatoknak alkalmazottjaik 30 százalékát továbbra is távmunkában kell foglalkoztatniuk a járványhelyzet jelentős javulásáig. Megmarad a vendéglátóipari létesítmények és szórakozóhelyek 23 órai zárásra vonatkozó korlátozás is.

Ugyancsak érvényben marad az a rendelkezés, hogy a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek maradjanak otthon. Ha azonban az ehhez a kategóriához tartozó lakosok már megkapták a védőoltást, ismét igénybe vehetik majd a tömegközlekedést, az erre a célra is használható társadalombiztosítási kártyájuk blokkolását feloldja a moszkvai önkormányzat.

Kirill Dmitrijev az oroszországi oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva közölte, hogy "egészen hamarosan" megkezdődik a Szputnyik V vakcina Magyarországra szállítása. Mint mondta, kisebb tételek már februárban Budapestre érkezhetnek.

A csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 21 887-tel 3 633 952-re emelkedett. A napi növekmény 0,6 százalék, az új esetek 10,8 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 533 789, a halálos áldozatoké 612-vel 67 832-re, a felépülteké pedig 26 902-vel 3 054 218-ra emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 98 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 410 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 634 201 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét