Gyalogosokkal és piros lámpával nem törődve versenyzett egymással két luxuskocsi Érden - videó

Gyalogosokkal és piros lámpával nem törődve versenyzett egymással két luxuskocsi Érden - videó

száguldás
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 03. 18:30
A két autó sem a záróvonallal, sem pedig a piros lámpával nem törődött, mikor átszáguldott Érd belvárosán.
Bors

A rémisztő esetet a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója rögzítette: a videón látszik, ahogyan elsőször az egyik, majd kisvártatva, szorosan az első nyomában a másik luxuskocsi is elszáguld a normális tempóban haladó sor mellett. Jól láthatóan eközben sem a záróvonal, sem pedig a piros lámpa, de még az a gyalogátkelő sem zavarta őket, amin egymással versengve átrongyoltak. Egy helyi lakos a lapunknak elmondta: sajnos szinte mindennapi eset ez arrafelé: 

- Sajnos egyre több az ilyen eset errefelé, már szinte megszoktuk - mondta a Borsnak keserűen egy ott élő kisgyerekes anyuka - Múltkor én is a szemtanúja voltam egy hasonlónak, és az ismerősök is már többször számoltak be ilyesmiről. Mi történik, ha valaki pont akkor megy át a zebrán, amikor ezek egymással "harcolnak"? - tette fel szomorúan a kérdést. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.