A Budapesti Autósok Közösségének információi szerint a férfi éppen a gumistól ment hazafelé, mikor rátört a roham, ami olyan heves volt, hogy még az eszméletét is elvesztette.
A sofőr ezután folyamatosan gyorsulva, megállíthatatlanul száguldott lefelé az egyik budai utcán, és végül csak akkor állt meg, mikor egy fekvőrendőr megdobta, és nekiütközött az ott parkoló autóknak.
A férfinek csodával határos módon nem esett nagyobb baja, könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet, a mentősöknek pedig elmondta, hogy semmire sem emlékszik a balesetből, az első emlékképe az, ahogyan a tűzoltók már éppen a roncsból próbálják kiszabadítani.
Láttam a helyszínt, brutálisan nézett ki. az egyik kocsit, aminek nekiment, szinte felkente a kerítésre, szóval nem éppen kis sebességgel száguldhatott
– mesélte a Borsnak egy közelben élő férfi.
– A sofőr a második születésnapját ünnepelheti, hogy ezt ennyivel megúszta, és szerencsére be volt kötve, valószínűleg a légzsák és az öv megfogta annyira, hogy ne sérüljön jobban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.