12 hónap alatt nem kevesebb mint hetven kilótól szabadult meg egy harmincéves, hatgyermekes édesanya, aki egy nap megelégelte, hogy 140 kilogrammot mutat a mérleg.
Az ausztráliai Adelaide városában élő Krechelle Carter krónikus betegsége miatt korábban rengeteg időt töltött ágynyugalomra ítélve, szteroidokat kapott, valamint a gyógyszerei miatt is felszaladtak rá a kilók – ő azonban úgy határozott, ebből elég. Insta-oldalán azóta rendszeresen dokumentálja teste változását, valamint a Daily Mail Australiának azt is elárulta: még a fagyiról se mondott le, mégis folyamatosan egyre karcsúbb.
Krechelle elárulta: az egyik nagy változás, amit bevezetett az életében, a mozgás: míg korábban jó, ha napi 1500 lépést megtett, mára ez a szám könnyedén 15 ezer felett van.
– 6-10 kilométert sétálok a kutyákkal, valamint 45 perc súlyemelés is belefér, amikor a gyerekek már ágyban vannak.
Az édesanya egyébként a saját bevallása szerint semmilyen speciális, létező diétát nem követ. Maga állította össze az étrendjét. A reggeli főtt tojás egy vékony szelet szalonnával, a délelőtti nasi egy narancs. Az ebéd grillezett csirkemell brokkolival, a vacsora pedig lencseleves. Délután még hozzájön ehhez egy proteinshake, valamint egy kávé.
Krechelle emellett szokott pihenőnapokat tartani, amikor nem edz, valamint nasinapokat, amikor különböző édességek, például fagyi is belefér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.