Ápolóknak állt a zenei menedzser - Szerinte ő már áteshetett a koronavíruson

Ápolóknak állt a zenei menedzser - Szerinte ő már áteshetett a koronavíruson

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 25. 11:00
Eddig a könnyűzenei élet elismert alakja volt Kathy Zsolt, aki most a koronavírus-járvány miatt váltani kényszerült. Jelenleg mentőápolóként dolgozik a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban, a Borsnak pedig a mindennapok megpróbáltatásairól is mesélt.
Bors, R. K.

A koronavírus-járvány a zeneipart is parkoló pályára tette. Ennek itta meg úgymond a levét a könnyűzenei élet csodabogara, Kathy Zsolt is, aki menedzserként többek között olyan elismert és közkedvelt zenekarok munkáját és pályafutását egyengette már, mint a Belga, a Magashegyi Underground, az Ivan & the Parazolt.

A járvány azonban vele is kitolt, de nem esett pánikba, ugyanis korábban már 1997 óta az egészségügyben dolgozott, 2001-től egészen 2016-ig volt mentőápoló.

– Miután abbahagytam a mentőzést, otthonról dolgoztam, forgatókönyveket írtam, és kisebb zenekarokat kezdtem el menedzselni, akikben láttam a potenciált. Egy idő után azonban hiányzott az a pörgés, ami korábban megvolt a több tucat zenekarral való úgymond egész napos foglalkozással, így elhatároztam, hogy visszatérek az egészségügybe – meséli a Borsnak Zsolt.

– Végül a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban kezdtem el dolgozni, immáron egy éve, a sürgősségi osztályon. Mikor megtudtuk, hogy betört a koronavírus-járvány hazánkba is, nagy volt a bizonytalanság, de nem estünk pánikba. Átalakítottuk az egész osztályt, hogy minél jobban el tudjuk látni a betegeket. Persze volt bennünk egy természetes félsz, hiszen még a mai napig nem ismerjük teljesen a vírust – újságolja.

Egy műszak 12 órás, általában 9-12 ápoló dolgozik, és 4-6 orvos, ami rendkívül fárasztó.

– Rendkívül szigorú szabályokat kell betartani. Speciális maszkot, szemüveget, plekszit és védőruhát is kapunk, ami nem túl kényelmes. Folyadékot se ihatunk munka közben, és csak az előírásoknak megfelelően bújhatunk ki a ruhánkból. Ez néha kicsit szorongással tölt el, nehéz elviselni a helyzetet szellemileg.

Koronavírus teszteket is végzek a munkám során, két pálca és két fiola segítségével veszem le a mintákat, amik körülbelül egy nap alatt mutatják ki az eredményt. Ahogy több kollégám, én is úgy érzem: már átestem a koronavíruson, csak könnyebben viseltem, noha még nem teszteltek – újságolja Zsolt.

Elmondása szerint nem félnek a dolgozók a vírustól, rettentően összetartanak, olyan az egész, mint a Vészhelyzet című sorozat. Azért persze vannak olyan esetek, amelyek őket is megrémisztik.
– Sajnos nem egy olyan eset volt, amikor valakit még én kísértem be a kórterembe, majd nem sokkal később már csak azt láttam, hogy letakarták az ágyon, mert elhunyt.

Az is elég rémisztő volt, amikor egy 65 éves idős úr, aki korábban vízilabdázott, bejött a kórházba, de alig kapott levegőt. Ilyet még sosem érzett korábban, valószínűleg ő is elkapta a koronavírust – meséli.

Zsolt amondó: ők a végsőkig kitartanak, a magyar egészségügy pedig szerinte felkészült a járványra és a tömeges megbetegedésekre is.

– Nem kérdés, hogy le fogjuk győzni a vírust, de ez a helyzet most mindenkitől önmérsékletet és áldozatot igényel. Ha tesszük a dolgunkat a szabályok szerint, akkor hamarosan visszakaphatjuk a régi életünket, és a koncertek is újra düböröghetnek majd! – jósolja óvatosan.

Kapcsolódó jegyzetünk ide kattintva olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.