Benyugtatózta lányát, majd kórházba vitte Nikoletta

Benyugtatózta lányát, majd kórházba vitte Nikoletta

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 25. 10:30
Kis híján kivégezte saját, 18 hónapos gyerekét egy kecskeméti anya.
B. B.

A többgyermekes, mindenki által példás családanyának ismert Nikoletta múlt pénteken vitte be a helyi kórházba a kislányát, akit, hogy ne engedjenek haza, titokban erősen benyugtatózott. A gyerek az iszonyatos adag gyógyszertől azonnal eszméletét vesztette, életveszélyes állapotba került.

Az mentette meg az életét, hogy a körülötte lévő orvosok rögtön cselekedni tudtak, mert hamar rájöttek az anya tettére. A nőt a rendőrség a kórházban őrizetbe vette, hétfőn pedig le is tartóztatták. Nikoletta ismerősei sokkot kaptak a hír hallatán. 

Mindig imádta a gyerekeit, példás anyaként ismertük, aki még csak kezet sem emelt soha a gyerekeire, egyszerűen nem értjük, mi üthetett belé – mondta el a Borsnak a család egyik férfi ismerőse. Egyelőre nem tudni, hogy az asszony miért mérgezte meg szándékosan a kislányát, a klinikai szakpszichológus szerint mentális okai is lehettek.

Alapvetően a szülést követően kialakulhat súlyos szülés utáni depresszió, azaz olyan beszűkült tudatállapot, amitől az ember tud olyat tenni, gondolni, ami elrugaszkodik a realitástól. Ilyenkor az anya akár a saját gyereke ellen is fordulhat. Ez még szélsőségesebb lehet, ha ehhez az állapothoz kapcsolódik téveszme vagy hallucináció – mondta a Borsnak Makai Gábor. – Megeshet, hogy már a szülést megelőzően is jelen lehetett súlyos személyiségzavar, ami további rizikófaktort jelenthet, mint ahogyan az is, hogy várt gyermek, vagy nem kívánt terhességről van e szó – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.