Majdnem öt évvel a budapesti, Üllői úti, két fiatal rendőr halálával járó közúti baleset után tegnap első fokon ítéletet hirdetett a bíróság. Az áldozatok családtagjai sosem lesznek képesek feldolgozni a tragédiát, a három év nyolc hónapos börtönbüntetést pedig nevetségesen kevésnek tartják.
A kispesti bíróságon egy drámai pillanatban könnyes szemmel fordult hátra a vádlott a mögötte ülő hozzátartozókhoz.
– Szeretnék bocsánatot kérni – mondta K. Gergely az utolsó szó jogán.
– Nem kellett volna ezzel majdnem öt évet várni, jólesett volna a baleset után, az eljárás elején – vágott vissza a könnyeivel küszködve a 36 esztendős korában elhunyt rendőr édesapja, Demecs László. A bírónő kérdésére a hozzátartozók leszögezték: nem fogadják el a bocsánatkérést. Véleményük szerint a vádlott csak az ítélet előtt próbált jó színben feltűnni, hogy kevesebbet kapjon.
Ismeretes: 2015. februárjában egy figyelmetlenül balra kanyarodó Opel Corsa nekiütközött egy rendőrautónak, ami ettől megpördült, és egy taxinak csapódott. A balesetben a 22 éves Windt Bálint és Demecs Gergely vesztett életét. A vádlott részegen vezetett, és segítségnyújtás nélkül távozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.