Sokan teszik fel maguknak a kérdést egy-egy nyereményjáték esetén: vajon csak őket kerüli el a szerencse, vagy csupán rossz helyen laknak? Valószínűleg ez a gondolat járhatott a napokban lapunk egyik hűséges olvasójának a fejében, ugyanis névre szóló levelet juttatott el szerkesztőségünkbe Bors Kapitánynak.
A levél írója nehezményezte, hogy Csongrád megyéből még nem volt nyertese a 11 milliós őszi játékának. Nos, a vagány pénzosztó utánajárt a feltételezésnek és bájos asszisztensnőivel együtt kiderítette: négy olvasónk is nyert a közelmúltban a megye négy különböző városában, nevezetesen: Algyőn, Szatymazon, Hódmezővásárhelyen és Csanádpalotán. Ám jogosan merül fel a kérdés: Vajon hol lehet a legnagyobb eséllyel nyerni?
– Eddig toronymagasan vezetnek a Pest megyei olvasóink, ami nem véletlen, hiszen ebben a megyében – Budapesttel együtt – itt vásárolják meg az olvasók a legtöbb újságot. Azonban nem kell csüggedni Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében, ahol már szintén sok értékes pénz-és tárgynyeremény talált már gazdára.
Ahogy korábban írtuk, statisztikáink szerint Csongrádból eddig négy nyertesünk volt, ráadásul a közelmúltban, úgyhogy szerintem van valami a csongrádi levegőben, bár tudják, a szerencsének van egy jó szokása: bármikor, a legváratlanabb helyeken csaphat le az emberre – üzente Bors Kapitány.
A szerencséhez – mint ahogy eddig is – csupán annyira van szükségük, hogy mindennap megvásárolják a Bors legfrissebb számát, és a címlapon található színes, szerencsehozó emblémával ellátott matricát felnyitni. Játékunk egészen október 12-ig tart, rengeteg értékes nyeremény vár még önökre sok millió forint értékben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.