Vádat emeltek a parndorfi halálkamion ügyében

Vádat emeltek a parndorfi halálkamion ügyében

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 05. 13:25
Bors

A nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján 2018 júliusában elfogott 39 éves vádlott 2015 júliusától augusztus közepéig vett részt a hierarchizáltan felépített, nemzetközi bűnözői csoport tevékenységében.

Nánási László megyei főügyész közleménye szerint a férfi a Bulgáriában toborzott sofőröket Magyarországra hozta, utasításokkal látta el őket, majd a szállításokért járó pénzt is ő adta át nekik. A vádlott emellett "előfutóként" is közreműködött, figyelte a rendőri jelenlétet és telefonon tartotta a kapcsolatot bűntársaival, de a 71 ember halálával végződő szállításban nem vett részt.

A bolgár vádlotthoz három szállítás köthető. Az első esetben Domaszéken 18 embert zsúfoltak be egy személygépkocsi utasterébe és csomagtartójába, majd megállás nélkül az ausztriai Nickelsdorfba vitték őket. A második szállítás során egy kisteherautó ablaktalan, világítás nélküli, mintegy 8 négyzetméteres rakterébe 24 embert zsúfoltak be.

A vádlotthoz "előfutóként" köthető harmadik alkalommal, 2015 augusztusában, egy személygépkocsiban és egy kisteherautóban összesen 40 embert vittek Németországba. A zsúfoltság miatti mozgásképtelenség, a víz, élelem és levegő hiánya, továbbá a hőmérséklet és a páratartalom növekedése jelentős testi, lelki gyötrelmet okozott a szállított embereknek.

A jelenleg letartóztatásban lévő vádlottat az ügyészség a csempészett személyek sanyargatásával, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja, vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Emellett vagyonelkobzás elrendelését és Magyarország területéről való kiutasítását is kérik. A férfi ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

A parndorfi "halálkamion" ügyében a Kecskeméti Törvényszék 2018 júniusában első fokon 25-25 év fegyházbüntetéssel sújtott négy embercsempészt, egy afgán és három bolgár állampolgárt. A szervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 illegális bevándorlót zártak be egy sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek még Magyarország területén gyötrelmes körülmények között megfulladt. Az embercsempészek a hűtőkamiont az ausztriai Parndorf közelében hátrahagyták és elmenekültek.

A bűnszervezetben elkövetett embercsempészés és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Törvényszék által végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott pere a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

- Vádat emeltek bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt a parndorfi ügyben nem jogerősen elítélt nemzetközi embercsempész bűnszervezet egy bolgár tagjával szemben, a férfi a 71 ember halálával végződő szállításban nem vett részt - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész az MTI-t kedden.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.